Megújuló energiaforrások

Jó hír annak, aki kevés pénzből telepítene napelemet még az idén

Kamatmentes hitel áll rendelkezésre Pest megyében, valamint Otthonfelújítási támogatási program országosan, ha most telepítene napelemes rendszert.

Hogyan látják az érintettek, mekkora lehetőség van az ilyen csomagokban? Idén év eleje óta lehet pályázni az otthonfelújítási támogatásra, amelyet akár napelemes rendszer telepítésére is fel lehet használni. A programban legfeljebb 3 millió forintos összeg érhető el utólagosan, a számlák benyújtását követően – a támogatást fele-fele arányban kell megosztani az anyagdíj és a munkaköltség között. Emellett a közelmúltban Pest megyében és Budapesten újranyílt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes lakossági energiahatékonysági hitelprogramja is, amely szintén fordítható napelemekre.

Végezetül nemrég az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt is bejelentette, hogy nyártól egy újabb program indul: ebben 87 ezer, az energiaszegénység kockázatának kitett család kaphat vissza nem térítendő támogatást napelemekre. Hogy megtudjuk, miként értékelik az ilyen programokat a hazai cégek, az érintettekhez fordultunk, írta az alternativenergia.hu.

Hatalmas lett az érdeklődés

Beleznai Orsolya (Wagner Solar Hungária Kft., marketing-kommunikáció) szerint az otthonfelújítási program hatására óriási érdeklődés alakult ki, a cégnél közel kezelhetetlen a sok felkérés. A vállalat tapasztalatai alapján az ügyfelek mind szeretnének beférni a jelenlegi, rövidesen megszűnő elszámolási rendszerbe, a szaldós elszámolásba – ezt június 30. után az úgynevezett bruttó elszámolás fogja váltani. Ez azt eredményezi, hogy a Wagner Solar munkatársai éjt nappallá téve, gyakran hétvégén is dolgoznak, hogy kezelni tudják a megkereséseket.

Csalódi Péter, az EU-Solar Zrt. fejlesztési vezetője korábban szintén óriási érdeklődésről számolt be portálunknak. Mint mondta, egy napelemes rendszer telepítésével tökéletesen ki lehet aknázni a pályázat adta lehetőségeket, még úgy is, ha az ilyen munkálatok esetében az anyagköltség jellemzően jóval magasabb. A szakember is úgy véli, hogy a csomag történetében a kulcs a bruttó elszámolás bevezetése lesz . Mivel ennek részletei egyelőre nem ismertek, a helyzet jelentős bizonytalanságot okoz.

Csalódi Péter szerint az MFB-s hitelhez képest az otthonfelújítási támogatás kapcsán jóval átfogóbb a kormányzati kommunikáció, emiatt az érintettek sokkal jobban ismerik a programot. A szakember az érdeklődési hullám lecsengését májusra várja, később, az új elszámolási rendszer tisztázásával azonban egy második, robbanásszerű fellendülés következhet.

A Wagner Solarnál a mostani nagy kereslet miatt már nem is tudják biztosítani, hogy az újabb ügyfeleknél tartani tudják a szaldós elszámolást – ezt publikusan meg is osztották az érdeklődőkkel. Hasonló leterheltség egyébként más napelemes vállalatoknál is kialakult. A helyzet miatt már most csökken az ajánlatkérések száma a cégnél. Beleznai Orsolya szintén azon a véleményen van, hogy amennyiben tisztázódnak a bruttó elszámolás részletei, újabb látványos növekedés jelentkezhet.
Az otthonfelújítási program felülmúl mindent

Csalódi Péter szerint az MFB-s hitel a lezárásáig komoly hatást gyakorolt a magyarországi napelemes piacra – az EU-Solarnál 2020-ban a megrendelések 70 százaléka lehetett a programnak köszönhető. A Wagner Solarnál is tapasztaltak fellendülést, igaz, az nem volt olyan mértékű, mint az otthonfelújítási támogatás esetében. A vállalat szerint a hitel újbóli, Pest megyei és budapesti megnyitása is hozott némi növekedést, persze az otthonfelújítási programhoz képest jóval kisebbet. A cég fókuszában egyébként éppen ezt a térség áll, de az ország más területein is vannak telepített rendszereik.

Az ITM nyárra ígért programjával kapcsolatban Beleznai Orsolya nem számít akkora érdeklődési hullámra, mint az otthonfelújítási támogatásnál. „Véleményem szerint, aki napelemet szeretett volna telepíteni, az belevágott a felújítási programmal vagy a hitelkonstrukcióval” – mondta portálunknak. Ettől függetlenül jöhet újabb fellendülés, a cégek és az ügyfelek számára ugyanakkor talán hasznosabb lett volna, ha a programokat nem nagyjából egy időben, hanem egymástól nagyobb időeltolódással vezetik be.