Környezetvédelem

MEKH: tavaly a begyűjtött hulladék jelentős részét a vegyes hulladék adta

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás részeként összegyűjtött összes települési hulladék mennyisége tavaly meghaladta a 3,270 millió tonnát, ennek jelentős részét (több mint 2,414 millió tonnát) továbbra is a vegyes hulladék tette ki; az egy emberre jutó települési hulladék mennyisége 336,11 kilogramm volt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel.

Magyarországon 2021-ben 27 hulladékgazdálkodási közszolgáltató mellett 78 közszolgáltatói alvállalkozó végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet, emellett további 80 létesítmény-üzemeltető működött közre a tevékenység ellátásában. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék 32 százaléka került hasznosításra, míg az ártalmatlanításra szállított hulladék aránya 60 százalékos volt tavaly. A fennmaradó 8 százalék a hulladék jellegéből adódóan keletkező technológiai veszteségből, illetve az ideiglenes tárolásra került mennyiségekből tevődik össze. 

A közlemény szerint a 2021-ben begyűjtött hulladék 74 százaléka vegyes, 10 százaléka bio- és zöld, 7 százaléka csomagolási, 5 százaléka lom, 1 százaléka üveghulladék volt, 3 százaléka pedig az egyéb kategóriába tartozott. Rámutattak, hogy Magyarország a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervével és az európai uniós irányelvek célkitűzéseivel összhangban 2021-ben módosította hulladéktörvényét, ami új alapokra helyezte a hazai hulladékgazdálkodási tevékenységet, jelentősen hozzájárulva a természeti környezet megóvásához. Az új jogszabály a hulladékot – a körforgásos gazdaságra való átállás jegyében – nyersanyagként kezeli: a gyártókat arra ösztönzi, hogy már a gyártásánál visszaszorítsák a hulladékok keletkezését, illetve ahol lehetséges, ott minél nagyobb arányban használják azt alapanyagként.

A szabályozás ösztönzi az italcsomagolások újrahasznosítását is, és 2024-től kötelezően visszaválthatóvá teszi az üvegeket, a műanyag palackokat és a fém italos dobozokat. A visszaváltási rendszer tervezett bevezetése fontos előrelépést jelenthet a hulladék lerakótól való eltérítése és a körforgásos gazdaság megvalósíthatósága tekintetében – olvasható a hivatal közleményében.