Környezetvédelem

Többszörösére nőttek a vállalati energiaköltségek egy felmérés szerint

A magyarországi cégek 80 százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.

A vállalatok többsége legalább részben a fogyasztókra hárította át a költségei emelkedését, és gyakran a beszerzési stratégiájukat is átalakították az árazással együtt. Az energiadrágulást az iparvállalatok ellensúlyozták a leghatékonyabban a visszajelzések alapján – írták. Szintén 80 százalék azok aránya, akik szerint energiahatékonysági beruházásokkal lehet megtartani a versenyképességet, és minden negyedik cég arról is döntött már, hogy alternatív energiaforrásból fedezi a fogyasztását. A leggyakoribb választás a napelem és a hőszivattyú. Ezen a téren is az iparvállalatok vezetnek, míg a szolgáltató cégek jelentősen lemaradtak, bár az ő költségszerkezetükben kisebb az energiaköltségek aránya.

Bár a válaszadók az energiaellátás akadozásától nem tartanak annyira, mint a keresletcsökkenéstől, az alapanyaghiánytól vagy a likviditási nehézségektől, a cégvezetők gondolkodását a közlemény szerint megváltoztatta az energiaválság, így annak kezelését ma már minden felelős szervezet napirenden tartja. Az energiaköltségek előrejelzése, tervezése, csökkenése, a hosszabb távú energiastratégia kialakítása felértékelődött, a rossz energetikai döntéseknek ugyanis idővel súlyos ára lehet – hangsúlyozta az EY. A felmérés 70, belföldön működő közepes és nagyvállalat megkérdezésével készült.