Környezetvédelem

Kormány bejelentette az ingyen napelemes pénzek osztásának menetét

Több pontos is módosították a napelemes programot, az átalakításoknak köszönhetően könnyebb lesz a pályázók dolga.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Ahogy korábban már sejteni lehetett, komoly változások jönnek a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatban – számol be a Portfolio. A lap nemrég arról értesült, hogy jelentősen leegyszerűsítik majd a program adminisztrációs részét, most pedig bebizonyosodtak a sajtóhírek: több ponton is belenyúlnak a szabályokba. Megjelent ugyanis a hivatalos kormányzati oldalon az átdolgozott kiírás, annak mellékletei, egy rövid közlemény, valamint egy 20 oldalas változásjegyzék is. Utóbbi tételesen felsorolja, hogy az eredeti szöveghez képest hol és mi változott. Ezeket a módosításokat mindenképp érdemes átnézniük a már nyertes résztvevőknek, illetve a pályázni készülőknek, mi most csak a leglényegesebb változásokat ismertetjük. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a beruházás megvalósítása során korábban kijelölt 3-5 helyett csupán egyetlen mérföldkövet hagytak meg. Napelemes rendszer esetében ennek megvalósítására 20, míg komplex beruházásoknál 26 hónap áll rendelkezésre. A mérföldkövek rendszerének átszabása jelentős könnyebbséget jelent az adminisztrációt illetően, ezzel együtt a mérföldkövek módosítására irányuló kérelmek benyújtása is feleslegessé vált.

Megszűnik továbbá a számla benyújtására vonatkozó kötelezettség, ami azt jelenti, hogy a projekt megvalósulását, a számlák és szerződések meglétét majd csak fotódokumentáció alapján és helyszíni ellenőrzéseken kérik számon. Nagy könnyebbség az is, hogy ezentúl kötelező jelleggel kizárólag a záró elszámolást és beszámolót szükséges benyújtani, ez többek között azért is segítség, mert sok projektnél az elmúlt hetekben vált volna esedékessé az időközi beszámoló, amit így nem kell elkészíteni.

A módosítások nemcsak a pályázókra, hanem a programba becsatlakozó vállalkozókra is pozitívan hatnak. Számukra kedvező változás, hogy immár nem kell várniuk egy-egy mérföldkő teljesítéséhez, ehelyett egy-egy beruházási elem elkészülte után is kezdeményezhetnek kifizetést. Ennek köszönhetően rendszeresebben és gyorsabban juthatnak pénzhez. A korábban hosszú csúszást tapasztalt, de mára felpörgetett kifizetési ütem fenntartása érdekében az előlegigények mielőbbi benyújtását is várja a rendszer, eddig ez csak az összes nyertes pályázat fele esetében történt meg. Ennek hátterében az is állhat, hogy az elhúzódó bírálati idő miatt, valamint a nehézkes pályázati megvalósítás alatt elszálltak a projekt tényleges kivitelezési költségei. Emiatt az eredetileg 100 százalékosnak ígért támogatás mellé gyakran már önerőre, több százezres vagy akár milliós befektetésre is szükség van, ami sokakat eltántorít.

Egyszerűbb lesz az elszámolás

A mostani változások alapvetően három intézkedéscsoportba sorolhatóak be. Az első az elszámolási mód egyszerűsítésére vonatkozik, ennek lényege az, hogy az értékelt és elfogadott projekt költségvetésekből kiindulva projektenként több egyösszegű átalány kerül a támogató által megállapításra és a támogatói okirat egyoldalú módosításával bevezetésre. A módosítások értelmében a kifizetési igénylések ellenőrzése csak a kimenetek megvalósulásának ellenőrzéséből áll, pénzügyi alátámasztó dokumentumok benyújtására és ellenőrzésére nincs szükség. A kedvezményezettnek technikai bizonylatot kell rögzítenie az EPTK rendszerében a kifizetési igénylés összeállításakor az azokat alátámasztó dokumentumokkal együtt.

A következő intézkedéskör a mérföldkövek számához kapcsolódik. Mostantól kezdődően egyetlen mérföldkő lesz: ez a záró beszámoló és kifizetési igénylés benyújtásának dátuma, a beruházást legkésőbb eddig teljesen el kell végezni – természetesen előteljesítésre is van lehetőség. A felhívás a záró beszámoló és kifizetési igénylés előtt időközi kifizetési igénylések benyújtását is lehetővé teszi, ezek időpontja már nincs mérföldkőhöz kötve, és szakmai beszámoló rögzítése sem szükséges. A változtatások harmadik nagy csoportja a kötelező nyilvánosság biztosítására vonatkozik. Konkrét szabályokat fektettek le a kihelyezendő tábla kapcsán, a részletekért érdemes felkeresni a pályázat hivatalos oldalát.