Környezetvédelem

Uniós és magyar támogatásból épül modern hulladéklerakó Kárpátalján

Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós (2,9 milliárd forint) költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a kárpátaljai Makkosjánosiban, a program nyitórendezvényét kedden tartották Nyíregyházán.

Az eseményen Seszták Oszkár, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) elnöke, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta, a társulás eddigi legnagyobb volumenű ukrajnai beruházása áprilisban kezdődött el, célja pedig az, hogy csökkentse a két ország területén található felszín alatti vizek, valamint a Tisza és mellékfolyóinak szennyezettségét. A program tartalmazza a hulladéklerakó építését, a gyűjtéshez szükséges gépek beszerzését és szilárdhulladék-gyűjtőpontok hálózatának létrehozását – ismertette a társulás elnöke. A több mint 7,8 millió eurós költségvetésű programból ötmillió eurót a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Programon keresztül biztosít az Európai Unió, több mint 916 millió forint a pedig magyar Energiaügyi Minisztérium támogatása.

Volodimir Csubirko, a Tisza ETT társelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a rendezvényen arról beszélt, a tanács a beruházáshoz a hulladéklerakóhoz vezető út, valamint egy – a hatályos ukrajnai törvények szerint kötelező – óvóhely megépítését biztosítja. A komplex, hulladékválogató és lerakó üzem létrehozása mellett huszonhét darab szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek ki a beregszászi járás területén. A tervek szerint a depónia 2024-re készül el, a térség hulladékgazdálkodását a projekt lezárása után egy magyar mintára létrehozott önkormányzati társulás fogja szervezni és működtetni.