Környezetvédelem

Száztíz új kukásautó állt forgalomba a fővárosban EU-támogatással

Az Európai Unió támogatásával 110 modern, környezetkímélő hulladékbegyűjtő jármű állt szolgálatba Budapesten - jelentették be a fejlesztés projektzáró sajtótájékoztatóján szerdán, a fővárosban.

Az EU Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében a Fővárosi Önkormányzat 10,432 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el “A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” projekt megvalósítására. Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: amikor a zöld átállásról beszélünk, újra kell értelmeznünk mindazt, amit a hulladékgazdálkodásról gondolunk. Vagyis egyre inkább át kell térni a körkörös hulladékgazdálkodásra és növelni kell az újrahasznosítás arányát. A projekt nagy lépés ezen a területen, hiszen a hulladékgazdálkodásban üzemeltetett fővárosi gépjárműpark 30 százaléka újult meg – tette hozzá. Nagyon fontos az is, hogy a projekt keretében szemléletformáló központot is létrehoztak, ahol a gyerekekkel meg tudják ismertetni a modern hulladékgazdálkodás működését – mondta a Főpolgármester.

Kiss Tibor, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási főigazgatója a projektet ismertetve kiemelte, hogy kisebb környezetterhelés mellett, lényegesen nőtt a logisztikai tevékenység hatékonysága. Ugyanis a mindennapos hulladékszállítási feladatokat ellátó kukásautók között akad olyan, amely 20 éve teljesít szolgálatot a főváros útjain, és eközben több mint félmillió kilométert futott. Közlése szerint, a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója naponta mintegy 250 hulladékos gépjárművel van kint a főváros útjain, hogy begyűjtse és hasznosításra, vagy ártalmatlanításra elszállítsa azt az évi közel 700 000 tonna települési szilárd hulladékot, amely több, mint 936 000 háztartásban és mintegy 20 000 gazdálkodó szervezetnél keletkezik. Eközben egy-egy kukásautó átlagosan évi 20 000 kilométert tesz meg a főváros útjain. A régebbi autók magas száma és ezek egyre dráguló fenntartási költségei, valamint komolyabb károsanyag kibocsájtásuk szükségessé tette a meglévő géppark egy részének korszerűsítését, cseréjét – mondta. A kifejezetten nagyvárosi környezetben való használatra optimalizált, zömmel alacsony padlós, automata váltós hulladékbegyűjtő járművek EURO 6-os motorjai megfelelnek a legszigorúbb uniós és magyar környezetvédelmi előírásoknak is, szolgálatba állásukkal tovább csökken a fővárosi hulladékbegyűjtő gépjárműpark okozta zaj- és füstkibocsátás, ezáltal az okozott környezetterhelés, ezzel is hozzájárulva az élhetőbb Budapest megteremtéséhez – ismertette.

A Fővárosi Önkormányzat egyik legfontosabb programja a Zöld Budapest. A környezetvédelem fontossága mellett a lakossági szemléletformálás és a fiatal generációk bevonása és edukálása is kiemelt cél tájékoztató napok és jótékonysági gyűjtőakciók szervezésén keresztül az újrahasznosítás és szelektív hulladékgyűjtés jegyében – mondta a Kiss Tibor. Berczelly Réka, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a projekt keretében, az újrahasznosítás jegyében, használttanszergyűjtő akciót szerveztek a nyáron. Két nap múlva indul a szolgálat “Cipősdoboz” akciója, amelynek keretében cipősdobozba csomagolt használt játékokat, könyveket gyűjtenek, és azokat karácsonyra eljuttatják a rászoruló családoknak – mondta Berczelly Réka.