Környezetvédelem

Egyszerűsödik a napelemek telepítése egy új fejlesztéssel

A Slenergy új, 425 wattos erkélynapelem-csomagját népszerűség mutatja, elfogyott Németországban.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Komplett, elegáns, kifejezetten erkélyekre szánt napelemes csomagot fejlesztett ki a kínai Slenergy – számol be a PV Magazine. A két, 425 wattos panelből álló rendszerhez 800 wattos mikroinverter, tartószerkezet, egy 5 méteres váltóáramú és egy 3 méteres egyenáramú kábel, valamint egy 3P csatlakozó is tartozik. Az erkélynapelemek az elmúlt időszakban sok országban, így a szomszédos Ausztriában nagy népszerűségre tettek szert. Ezen eszközök kisebb teljesítményűek, jellemzően egy-egy háztartási gép áramellátását képesek kielégíteni, komoly előnyük ugyanakkor olcsóságuk és pofonegyszerű telepítésük. Sajnos Magyarországon az ilyen termékek használata egyelőre tiltott. A Slenergy új eszközét, az iShare-Home Minit a cég szerint a németországi piac nagyon jól fogadta, kiemelt csatornáikon keresztül már ki is merültek a készletek.

A rendszert más országokba is bevezetik majd, Olaszországban már kapható. A csomag két, teljesen fekete panelje 425 wattos, az egyéb kiegészítők nagyban megkönnyítik a használatot. A modulok n-típusú cellatechnológiával rendelkeznek, teljesítmény-átalakítási hatásfokuk pedig 21,76 százalékos. Méretük 1722-ször 1134-szer x 30 milliméter, súlyuk pedig 21,5 kilogramm. Nyitófeszültségük 37,83 volt, a rövidzárlati feszültségük 13,31 amper, hőmérsékleti együtthatójuk -0,34 százalék Celsius-fokonként.

A 230-szor 190-szer 46,5 milliméteres méretű, 3,3 kg tömegű mikroinverter hatásfoka 96,5 százalék, a maximális teljesítménypont-követési (MPPT) hatásfoka pedig 99,9 százalék. A rendszer 25 és 55 volt közötti MPPT-feszültségtartományon belül 60 volt maximális bemeneti feszültséget támogat. A 10 kilogramm tömegű, ötvözetből készült tartószerkezet 30-tól 50 fokig állítható szöget kínál. A rendszerhez 12 év termékgarancia és 30 év extra, lineáris teljesítményre vonatkozó garancia tartozik. A gyártó szerint az előzetes telepítési és csatlakoztatási kialakítás előnye, hogy a rendszer mindössze néhány perc beállítási időt igényel, mielőtt környezetbarát energiát biztosítana.

 

 

Kép: Slenergy