Öko-drive

A Hyundai hidrogén hajtású kamiont készített

Komoly mérföldkőhöz érkezett a Hyundai hidrogén hajtású teherautója, hiszen leszállították a jármű első példányait.

A XCIENT első példányait csütörtökön adták át európai ügyfeleknek – írta az alternativenergia.hu. A cél az, hogy a hidrogénes kamionokat az Egyesült Államok és Kína piacára is rövidesen bevezessék. Napjainkban egyre több vállalat vág bele a hidrogén hajtású teherautók projektjébe, az ilyen járművek ugyanis zöldebb alternatívát nyújthatnak a hagyományos, dízeles kamionokkal szemben.

A Hyundai jóval a versenytársak előtt tart, hiszen már rég túljutott a prototípus fázisán, 2021-től kezdődően pedig évi kétezer példányt akarnak legyártani a modellből. A cég 1,3 milliárd euróval fogja növelni a gyártási kapacitást, korábban pedig azt is bejelentették, hogy 6,4 milliárd euróból alakítanak ki egy „hidrogénes ökoszisztémát”, melynek feladata többek közt a hidrogéntermelés, a töltés és a rendszer fenntartása lesz.

Csütörtökön Svájcban szállították le az XCIENT első példányait, a Hyundai tervei alapján év végéig már 50 hidrogénes kamion kerül forgalomba. Az Egyesült Államokban 2030-ig 12 ezer, Kínában pedig 27 ezer különböző méretű hidrogénes kamiont akarnak eladni. A kínai kormány egyébként 2030-ig összesen 1 millió hidrogénes járművet akar bevezetni a helyi utakra.

A hagyományos technológiával ellentétben a hidrogénes rendszerek hidrogén és oxigén segítségével hajtanak meg egy elektromos motort. A működés során csupán vízkibocsátás történik. Az üzemanyagcellás elektromos járművek előnye, hogy már 10 perc alatt feltölthetőek, nem úgy, mint az akkumulátoros modellek, amelyeknek töltési ideje ennél jóval hosszabb. A teherautók esetében további pozitívumot jelent, hogy egy egész flottát egyetlen kijelölt helyről el lehet látni üzemanyaggal.

Hasonló teherautók létrehozásán munkálkodik egyébként a Daimlerrel dolgozó Volvo Trucks, az Isuzuval összeálló Honda, illetve a Toyota, amely már el is kezdte a modellje tesztelését. Eközben a kifejezetten az üzemanyagcellás elektromos járművekkel foglalkozó startup, a Nikola is bejelentette, hogy 2021-ben megindulhat a prototípusaikkal való kísérletezés. A vállalatot ugyanakkor rengeteg kritika érte az utóbbi időkben, mivel az alapító Trevor Milton állítólag félrevezette a befektetőket a technológiával kapcsolatban.

Kép: Christian Bittmann/Hyundai