Öko-drive

Miért nem járunk napelemes autókkal?

A világ első napelemes autóját, egy parányi, mindössze 38 centiméteres modellt a General Motors egyik dolgozója hozta létre 1955-ben.

Az elmúlt 65 évben senkinek sem sikerült életnagyságú, pusztán napenergiával működő, kereskedelmi forgalomba hozható autót készítenie. A technológia továbbra sem igazán hatékony, az időjárás még mindig nagyban befolyásolja a paneleket, és az energiatárolás sincs jól megoldva – írja a Forbes. Giangiacomo Minak, a Bolognai Egyetem munkatársa szerint elképzelhető, hogy át kell alakítanunk az autókról kialakított képet, máskülönben sosem hozhatunk létre életképes napelemes autókat.

„Legalább a városi környezetek, illetve a rövid hatótávok (napi 100-200 kilométer) esetében csökkentenünk kell az autók sebességét és tömegét, ezáltal pedig a motorok teljesítményét és az akkumulátorok méretét” – mondta a szakember.

Egy idén szeptemberben megjelent tanulmány alapján az utóbbi időkben komoly előrelépések történtek a napelemes járművek világában. Októberben a Yorki Egyetem és a Lisszaboni NOVA Egyetem csapata látványosan növelte a panelek hatékonyságát, az újításnak köszönhetően olcsóbb, rugalmasabb, könnyebb és vékonyabb napelemek szülhet – épp ilyenekre lenne szükségük a napelemes autóknak is.

A napelemes autók fejlesztésében a Lightyear, illetve a Sono Motors járnak az élen. Előbbi tavaly nyáron hozott létre egy prototípust, amely hosszabb távokat is képes napenergiával megtenni. Bár a Lightyear One lehet az első ilyen autó, a tervezésnél még számoltak a hagyományos elektromos megoldással: a kocsi a megszokott módon hálózatról is tölthető.

A Sono Motors ezzel szemben olyan elektromos járműveket készít, amelyek napelemekkel is tölthetőek – a modellek emellett egyfajta guruló akkumulátorként is funkcionálnak. A Sion nevű kocsiból eddig több mint 12 ezer darabot rendeltek, a gyártó szerint a jármű előnye, hogy jóval kevesebbszer kell tölteni, mint a többi elektromos autót.

A fentiek alapján látható, hogy az elmúlt években valóban sikerült jelentős eredményeket elérni a napelemes autók terén, olyan modellről azonban egyelőre nem álmodozhatunk, amely valóban 100 százalékig napenergiával működik.