Öko-drive

Biodízel üzemet adtak át Komáromban

Komáromban átadták a Rossi Biofuel Zrt. 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemét, melyben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő - közölte a Mol-csoport az MTI-vel.

A társaság tájékoztatása szerint az üzem a Mol komáromi telepén épült fel 10 ezer négyzetméteren, és kiegészíti az évi 180 ezer tonna biodízelt előállító egység termelését. A létesítmény átadásával a Rossi Biofuel alkalmazotti létszáma duplájára, több mint 100 munkavállalóra emelkedett. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, Európában először itt alkalmazzák azt a technológiát, mellyel állati zsiradékok, és a növényi olajgyártásból származó maradékok is feldolgozhatók. A terméknek 85 százalékkal kisebb az üvegházhatása, mint a hagyományos dízel üzemanyagnak. Robert Spiąák, a Rossi Biofuel Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, az új üzem az Envien Csoport első jelentős beruházása a fejlett bioüzemanyagok gyártásába, és elmondta, a komáromi gyártóbázison működő társaság az alapanyag termeléssel közvetve 1400 embernek biztosít megélhetést a térségben. Az üzem megépítésével a Mol-csoport és az Envien Csoport, a cég 25-75 százalékos arányú tulajdonosai a fogyasztói és a szabályozói elvárásokra reagálnak, céljuk, hogy a Rossi Biofuel megfeleljen az uniós szabályoknak. A Rossi Biofuel termékét a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítójában használják fel biokomponensként a gázolaj gyártásához – közölte a Mol-csoport.

A Rossi Biofuel Zrt. az Envien Csoportba tartozik, mely jelentős szerepet játszik a régió bioüzemanyag-előállításában. A társaság 2019-ben 162 millió eurós árbevételt ért el 15,7 millió eurós adózott eredmény mellett, 2020-ban az adózott eredmény 5,7 millió euró volt, az árbevétel elérte a 143 millió eurót. Az Envien Csoport a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb és legjelentősebb vállalatcsoportja, amely a hagyományos dízelhez és benzinhez keverhető bioüzemanyagok előállításával foglalkozik. A csoport tíz tagvállalatból áll négy országban – Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban és Magyarországon.

 

 

Kép: BDI