Zöld építészet

Környezetbarát dizájnlakás szállítókonténerekből

Ez az apró lakás nemcsak gyönyörű, de teljesen környezetbarát is, ráadásul az építéshez is csak két szállítókonténert kellett felhasználni.

Két szállítókonténerből is készülhet igazán dizájnos, divatos lakás – amit most bárki kipróbálhat, ha Ausztráliában jár, Airbnb-n ugyanis kiadó a különleges szállás. Az ausztrálok néha nagyon betalálnak, ha a környezettudatos építkezésről van szó: Melbourne-től kicsit több, mint százötven kilométerre áll ez a Robbie Walker tervezte apró lakás, ami minden tekintetben megfelel a zöld jelzőnek. A Treehugger szerint a házikó mind az előnyeit, mind a hátrányait megmutatja a szállítókonténerekből összerakott lakásoknak. A szóban forgó darab két konténerből áll, és nagyon praktikus újításokkal pakolták tele – ráadásul bárki kibérelheti Airbnb-n. A kettőből az egyik konténer a lakóépület, aminek a fala hidraulika segítségével lehajtható.

Ez nagy életteret biztosít, és egy kicsit megnyitja az amúgy értelemszerűen kicsit szűkös belső teret. Egy másik üvegezett falat nagy teherbírású, ipari fémháló borít, amely napellenzőként működik, amikor lehúzzák, de hidraulika segítségével ezt is fel lehet emelni, ha napfényesebb tereket szeretnénk. A konténerek áramellátását napelem biztosítja, de a hidraulikai rendszerrel akadhatnak problémák, mivel az Airbnb-n azt írják: az ablakok mindig zárva maradnak, egyrészt technikai, másrészt biztonsági okokból, a terasz viszont állandóan nyitott, nem szabad lezárni. Elméletileg lehetséges tehát, főleg, ha el akarjuk vinni máshová a lakást a jelenlegi helyéről, de a bérlőknek nem szabad játszani vele. A napelemek azonban elegendő energiát nyújtanak a 12 voltos hűtőszekrény és a világítás működtetéséhez, valamint van meleg zuhany és megfelelő vízvezetékes vécé, elkerülve a komposztáló vécé szükségességét – ez ugyanis sok vendégnek azért, lássuk be, kellemetlen volna.

A praktikusság mellett muszáj szót ejteni a dizájnról is: néhány napra egy ilyen kislakás tökéletes lehet, szűkösen, de luxuskörülmények között érezhetjük magunkat benne. Nagy teherbírású ipari festéket használtak külsőleg az elemek összekapcsolásához. Belül rétegelt lemezeket láthatunk a padló, a fal és a mennyezet felületein. A rétegelt lemez még a fürdőszobában is megtalálható, ahol a tervező epoxigyantát használt, ezt általában fahajók szigetelésére használnak. Ha a hajókhoz elég strapabíró, talán egy fürdőszobával is elbánik. A lehajtható, origamizható bútorok elhelyezése nagyon okos, ugyanabból a rétegelt lemezből épültek, amiből a padló és a falak is. Az ágy magától felfújódó habszivacs matracot használ, és gyerekek is elférnek az emeletes ágyakon, ha egy család venné ki a konténerházat. Rövid távra több embernek is kifejezetten kényelmes lehet ezekkel a megoldásokkal – de hosszú távon lehet, hogy egy nagyobb szállás kifizetődőbb.

 

Kép: Anthony Richardson / Bowerbird