Környezetvédelem

Hatvan köbméter illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai

Nógrád és Pest megyei erdőkből 60 köbméter illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek és szállíttattak el az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai decemberben, a munka ebben az évben is folytatódik - közölte az MTI-vel a balassagyarmati székhelyű társaság.

Az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészete december 23-án, 28-án és 29-én a Nógrád megyei Bátonyterenye-Kisterenye, Salgótarján és Vizslás települések határában több mint 50 köbméter illegális hulladékot gyűjtött össze, és több kontérnerbe pakolva szállított el, mintegy 500 ezer forintos költségen – írták a közleményben. Szintén decemberben szállított el Sződ település határából közel 10 köbméter építési törmeléket az erdőgazdaság Váci Erdészete. A rakodógép segítségével megrakott konténernyi illegális szemét elszállításának és megfelelő hulladéklerakóban történő elhelyezésének több mint 100 ezer forint költségét itt is az erdőgazdaság vállalta.

Mint írták, a zrt. által kezelt erdőterületekre, az országos helyzethez hasonlóan, leginkább vegyes kommunális hulladékot helyeznek el, az erdészek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy jelentős az építési törmelék, a gumiabroncs, autóalkatrész, és egyéb veszélyes hulladék illegális kihelyezése is.
Az Ipoly Erdő Zrt. is csatlakozott a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű országos programhoz, melynek keretében az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen.

A munka idei folytatása érdekében az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot nyújtott be, melynek elbírálása, eredményhirdetése márciusban várható – közölték, hozzátéve, hogy a megelőzés érdekében az Agrárminisztérium felhívására az állami erdőgazdaságok elkészítették azt a tervezetet, amely alapján a megtisztított területekre a jövőben 900 kamerát, és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki, hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását az erdőkben.