Környezetvédelem

Elindult a magyar napelemes tetőcserép gyártása Pécsen

Hosszú tervezési folyamat után elindult a napelemes tetőcserepek gyártása Pécsen.

Varga Mihály pénzügyminiszter a gyáravató ünnepségen azt mondta: a magyar gazdaság újraindításában az építőipar élenjáró ágazattá vált, a jelentős növekedés nem valósulhatott volna meg a magyarországi építőanyag-gyártók – így például a Terrán – pozitív hozzáállása nélkül. Kiemelte, hogy a pécsi központtal működő vállalat száz éves múltra tekint vissza, komoly emberi erőforrásokkal, szaktudással rendelkezik, és a piac változásait mindig is képes volt követni jövőképével, elképzelésivel és innovációival. A kormány, ahogy az elmúlt években, úgy a jövőben is az előremutató elképzelésekkel, célokkal és víziókkal rendelkező, a gazdaság megerősödését, a helyi munkalehetőségeket gyarapító vállalatok partnereként jelenik meg és biztosít számukra támogatásokat – fogalmazott a miniszter.  Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a Terrán új beruházásával már három magyarországi és két határon túl működő gyárban állítják elő a cég termékeit, míg a Generon napelemes tetőcserepek a cégcsoport hatodik automata gyártósorán készülhetnek. Hozzátette: az új termék – fél évtizeddel ezelőtt indult – kifejlesztését az egyre növekvő piaci igények zökkenőmentes kiszolgálására alapozták, a gazdasági mutatók és a vásárlói visszajelzések is azt jelzik, hogy jó úton haladnak. A jövőben évente legalább 200 ezer napelemes cserép előállítását tervezik.

Jankó Árpád, a Terrán Generon divízió vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a pécsi gyárban üzembe helyezett gyártósor és technológia egyedülálló és a félvezető lapkákon, az üvegen és a csatlakozókon kívül mindent, ami a termék előállításához szükséges, a Terrán szakemberei készítenek. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. sajtóanyaga szerint a teljes egészében magyar, családi tulajdonban lévő, Magyarországon több mint 300, külföldön további mintegy 100 munkavállalót foglalkoztató társaság a pécsi gyárát a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 326 millió forintos keretéből, önerővel és banki hitellel, összesen 725 millió forintos beruházással hozta létre. Az új gyár kezdetben 20 embernek ad munkalehetőséget, ez a szám pedig a közeljövőben akár a háromszorosára is növekedhet a tervezett külföldi értékesítések felfutásának köszönhetően A cég tájékoztatása szerint a napelemes tetőcserép jelenleg nemzetközileg is egyedülálló fejlesztés, annak bevezetése óta közel 200 otthon és középület energiaellátását biztosítja ilyen rendszerű tető, ami összesen több mint 75 ezer beépített modult jelent. A tervek szerint ez a szám 2021-ben elérheti a 100 ezret, így az év végére megközelítőleg 250 épületnek lesz napelemes tetőcserepe.

Gódi Attila ügyvezető igazgató egy márciusi sajtótájékoztatón elmondta: 2020-ban a koronavírus-járvány ellenére is 9 százalékkal rekordösszegre, 18 milliárd forintra nőtt a Terrán forgalma, ezen belül a belföldi értékesítés árbevétele 8 százalékkal 11 milliárd forintra emelkedett. A vállalat nyeresége a 2019-es 1,57 milliárd forint után 2020-ban 1,37 milliárd forintot tett ki. Az ügyvezető 2021-re kétszámjegyű forgalomnövekedéssel számolt, és előrevetítette: a cég árbevétele ez év végére várhatóan eléri a 20 milliárd forintot.

 

 

Képek: terranteto.hu