Környezetvédelem

Meddig marad a szaldó elszámolás a napelemes rendszereknél?

Nem éppen zökkenőmentes a 100 százalékos napelemes támogatás története, a késés jelentős drágulást okozhat a beruházásokban.

Napelem rendszerrel vehetjük fel a harcot az elszálló villanyárakkal szemben. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese Palkovics Lászlót kérdezte arról, hogy mikor kaphatják meg a napelemekre elnyert uniós pénzt a pályázók – számol be a 444. A technológiai és ipari miniszter szerint a támogatói okiratok előreláthatóan 2022 őszének végén érkezhetnek meg. Mint ismeretes, hosszú várakozást és csúszást követően tavaly év végén indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési program, amelyben 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást kínálnak az alacsony jövedelmű háztartásoknak. A pályázat első köre idén év elején zárult le, a következő forduló a jelenlegi állás szerint jövő tavasszal kezdődik. Bár az eredményeket viszonylag hamar kihirdették, a győztesek azóta sem kaptak további információkat. A késés több szempontból is problémás lehet a résztvevőknek. Egyrészt akinek a pályázatát a kért összeggel együtt változtatás nélkül elfogadják, az automatikusan szerződésbe lép az állammal.

A benyújtás óta azonban jelentős volt a drágulás a napelemes piacon is, ami kellemetlen helyzet elé állíthatja a nyerteseket. Másrészt a rezsicsökkentés rendszerének átalakítása óta minden korábbinál többen akarnak otthoni napelemet telepíteni, ami a kereslet felhajtásával további áremelkedéshez vezethet, ráadásul a cégek leterheltsége miatt a beruházások hosszát is növelheti. Palkovics László szerint a pályázat keretében rekordszámú, 43 ezer támogatási kérelmet kellett feldolgozniuk, ez vezetett a csúszáshoz. Augusztus közepéig több mint 9 ezer hatályos szerződést kötöttek meg a programban.
Harangozó Tamás arra is kíváncsi volt, hogy a késés tükrében a kormány fenntartja-e 2023 után is a szaldós szerződések rendszerét.

Ezt egy uniós szabály hatására kell kivezetni 2023 decemberét követően. Palkovics a válaszában azt írta, az uniós szabályok Magyarországot is kötik, így a szaldós rendszert a tervek szerint el fogják törölni. Ez azoknak lehet különösen fájó, akik bár nyertek a pályázaton, a döntéshozatal lassúsága miatt nem tudják időben befejezni napelemes projektjüket.