Környezetvédelem

Az MNB radikálisan csökkentette működésének karbonlábnyomát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt három évben közel 60 százalékkal, az általa korábban vállalt mérték duplájával mérsékelte működésének karbonlábnyomát, ezzel összességében évente mintegy 2-3 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítette a környezetet - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a csökkenés mértéke jelentősen felülmúlja a 2020-2022 közötti környezetvédelmi stratégiájukban tett vállalást, amely még 30 százalékos csökkentést ígért. Kifejtették, hogy a klímabarát működést jelentős részben a jegybanki irodák villamosenergia-felhasználása révén sikerült elérni, a megújuló forrásból származó energia aránya ugrásszerűen nőtt, sőt 2022-ben már elérte a 100 százalékot. Hozzátették: az MNB 2022 őszén energiahatékonysági és takarékossági programot indított, emellett áttért a kiadványainak elektronikus továbbítására jelentősen csökkentetve a papírhasználatot is.

Kisebbé tette a karbonlábnyomot az is, hogy az üzleti célú utazások száma is jelentősen csökkent, a külföldi kiküldetéseknél a belső szabályzat alapján pedig figyelembe kell venni a környezeti szempontokat a közlekedési eszközök megválasztásakor – fejtették ki. Az MNB igazgatósága a következő három évre azt a célt tűzte ki, hogy további 15 százalékkal csökkenti a jegybank működésének széndioxid-kibocsátását. A belső folyamatok környezettudatosabbá tétele mellett folytatódnak a kibocsátást ellentételező jegybanki projektek a hazai természetes élőhelyek – például erdők – fejlesztésére. Az MNB a továbbiakban is nemzetközi környezettudatossági szabványok alapján fejleszti épületeit, illetve új kezdeményezéseket – például vegyszermentes irodai takarítás, irodai komposztálás – indít el.