Környezetvédelem

EM: Tisztítsuk meg az Országot!

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által meghirdetett Tisztítsuk meg az Országot! II. pályázaton 218 önkormányzat, civil és gazdálkodó szervezet, valamint egyházi jogi személy nyert el támogatást és valósíthat meg a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladékok felszámolását segítő és az illegális hulladéklerakás megelőzését szolgáló beruházást - közölte az EM kedden az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A nagy érdeklődésre tekintettel a tárca a pályázati kiírás szerinti 1,8 milliárd forintos keretösszeget másfélszeresére, 2,7 milliárd forintra növelte – írták. A közlemény szerint a kormány célja, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottaknak megfelelően segítse a hulladékképződés és az illegális lerakás visszaszorítását. Az évtizedek alatt összegyűlt illegálisan lerakott hulladék felszámolása állami és önkormányzati együttműködéssel 2020 júliusában kezdődött meg a Tisztítsuk meg az Országot! projekt meghirdetésével, az ennek keretében lezajlott pályázat két ütemében több mint 165 ezer tonna illegálisan lerakott hulladékot számoltak fel. Emellett az illegális hulladék elhelyezés helyszínének beazonosítását segíti a HulladékRadar applikáció is, melyet eddig már több mint 32 ezer felhasználó töltött le.

Hozzátették, hogy a márciusban kiírt Tisztítsuk meg az Országot! II. pályázaton települési önkormányzatok, magyarországi székhellyel rendelkező civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházi jogi személyek igényelhettek vissza nem térítendő támogatást az elhagyott hulladék felszámolására, ingatlanvédelmi eszközök beszerzésére. Ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek pályázhattak, ők a megítélt támogatás legfeljebb 40 százalékát fordíthatják erre a célra. A pályázaton 189 települési önkormányzat, 21 gazdálkodó szervezet, 6 civil szervezet és 2 egyházi jogi személy nyert el vissza nem térítendő támogatást, részükre a támogatói okiratok kiküldése kedden megkezdődött. Az illegális hulladék felszámolását érintően leginkább építési-bontási, vegyes, zöld, lom és veszélyes hulladékok felszámolására, az ingatlanvédelmi eszközök esetében főként kamera rendszerek kiépítésére, bővítésére érkezett támogatási igény. A pályázatban vállaltakat 2025. július 15-ig kell megvalósítani a nyertes szervezeteknek – olvasható a közleményben.