Megújuló energiaforrások

A környezetbarát építészet alapjai

Az Európai Unió célja, hogy 2050-re klímasemleges régióvá váljon. Ez a cél változások elé állítja a hagyományos építőipart, amely a Világgazdasági Fórum kutatása szerint az élelmiszerek után továbbra is a üvegházhatású gázok második legnagyobb kibocsátója. Miként viszonyul az iparág a fenntartható trendekhez az építőiparban?

Környezetbarát építkezés Magyarországon

Egyre több ország és szervezet tesz lépéseket az éghajlatváltozás hatásai ellen. Ennek egyik példája az Európai Zöld Megállapodás, amelynek keretében az Európai Unió 2050-re klímasemlegességet kíván elérni. Ez nem csak regionális tendencia. Japán, Dél-Korea és Kína is hasonló célokat tűzött ki gazdaságai számára (2060-ra). Az egyik iparág, amely itt nagyon fontos, az építőipar.

A Világgazdasági Fórum és a Boston Consulting Group által készített „Net-Zero Challenge: The supply chain opportunity” című jelentésből kiderül, hogy a legnagyobb mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős gazdasági ágazatok közül az építőipar a második helyezett. És ez még nem minden. A “Transparency Market Research” jelentés szerint az évente keletkező építési hulladék mennyisége világszerte 2025-re kétszeresére emelkedve eléri a 2,2 milliárd tonnát. Ezekre az aggasztó adatokra a fenntartható építkezés fejlesztése a legjobb válasz. Mekkora a környezetbarát beruházások aránya Magyarországon?

Évről évre folyamatosan nő a környezetbarát épületek száma. Csak 2021-ben a budapesti irodapiacon a zöldterületek mennyisége 180 000 m2-el nőtt, így az összes modern irodaterület 44%-a volt környezetbarát. Az ipari ingatlanok, a szolgáltató és kereskedelmi létesítmények esetében is hasonló tendencia tapasztalható. Hogyan látják maguk az érintettek a környezetbarát épületek dinamikus fejlődését?

Gyarmati Dezső Uszoda, Budapest, Magyarország. Alkalmazott rendszerek: MB-SR50N HI, MB-86, MB-45. Terv: PLANT – Kis Péter műterme.

 

Építészek a klímaváltozás ellen

A környezetbarát tervezés kérdése már régóta napirenden van. Már a múlt században elkezdtek figyelmet fordítani erre, amikor 1987-ben az úgynevezett Bruntland-jelentés először határozta meg a “fenntarthatóság” fogalmát, és meghatározta a fenntartható építéssel és következésképpen az építészettel szemben támasztott követelményeket. Az elmúlt harminc év elemzése világított rá arra, hogy miként változtatta meg ez a tendencia a kortárs építészetről való gondolkodásunkat.

Napjainkban a fejlődés irányát ökológiai trendek határozzák meg, ami sokféle módon nyilvánul meg – az olyan egyedi megoldásoktól kezdve, mint a zöld tetők és falak, vagy az épületeken elhelyezett napelemek – egészen a merészebb fejlesztésekig.

Elég, ha csak a Szaúd-Arábiában építendő futurisztikus város koncepcióját, a „The Line”-t említjük. A projekt célja, hogy a modern világ nagy kihívásaival foglalkozzon: a természet pusztításával, az éghajlatváltozással, a légszennyezéssel vagy a szén-dioxid-kibocsátással, és – ami érdekes – ötperces sétával elérhetővé tegye a legfontosabb pontokat és szolgáltatásokat.

Bár ez mind területileg, mind pedig számos gazdaság beruházási kapacitását tekintve meglehetősen távoli elképzelésnek tűnik, jól szemlélteti, hogy a kortárs építészet milyen irányba halad. Ezt egyéb adatok is jól alátámasztják – a 2003 és 2016 között nemzetközi építészeti versenyeken díjazott épületek 50%-a zöld építészet volt . Az iparágban a zöld trendek fejlődése azt sugallja, hogy ezek a számok most még magasabbra emelkedtek.

Varsói Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Neofilológiai Kara, Varsó, Lengyelország. Alkalmazott rendszerek: MB-60, MB-70, MB-SR50N. Terv: Kuryłowicz & Associates.

Az ingatlanfejlesztők hozzáállása a környezetbarát építéshez

Az ingatlanfejlesztők ugyanilyen nagy érdeklődést mutatnak a környezetbarát épületek iránt. Míg a közelmúltig sokan pénzügyi okokból óvakodtak a fenntartható építési trendektől, ma már egyre többen látják az ilyen beruházások előnyeit. A környezetvédelem és az imázsuk javítása mellett a zöld megközelítés növeli az ingatlanok értékét a klímaváltozás idején egyre ingatagabbá váló piacon.

A zöld épületek bérleti díjai magasabbak, mint a tanúsítvány nélküli épületek, és olyan bérlőket tudnak vonzani, akik a magas környezetvédelmi színvonalért hajlandóak magasabb árat fizetni, viszont cserébe az üzemeltetési és karbantartási költségeik alacsonyabbak lesznek. A szabályozási kérdések is szerepet játszanak.

– Az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt a zöld építést támogató uniós rendeletek száma. A zöld építészeti megoldásokba való befektetéssel elkerülhetők az épületek későbbi felújítási költségei, és egy lépéssel az előírások előtt járhat  

Ezeket az előnyöket egyre több fejlesztő és befektető ismeri fel. A CBRE “Global Investor Intentions Survey 2021” jelentése szerint 10-ből 6 befektető stratégiájában már jelenleg is figyelembe veszi az ESG tényezőket. Az utóbbi időben számos magyarországi fejlesztő tett sokat az ingatlanok környezetbaráttá tétele érdekében, BREEAM In-Use minősítést szerezve akár a teljes portfóliójukra.

Sara Kulturhus, Skellefteå, Svédország. Alkalmazott rendszerek: MB-86, MB-SR50N, MB-SR50N OW. Terv: White Arkitekter.

 

Mérnökök a fenntartható fejlődés szolgálatában

Az építészek és a fejlesztők egyre növekvő érdeklődése az építés ökológiai trendjei iránt természetesen az ezt szolgáló megoldásokért felelős mérnökök és kivitelezők tevékenységét is magával vonja. Egyrészt itt vannak az építőanyagok. A természetes nyersanyagok, például a fa és az üveg mellett fontos szerepet játszanak az olyan újrahasznosított anyagok is, mint az újrahasznosított tégla, az újságpapírból származó cellulózszálak vagy az újabban egyre népszerűbbé váló újrahasznosított alumínium.

Másrészt a megfelelő építési megoldások is fontos szerepet játszanak.

– A hőveszteséget megakadályozó és az épület energiahatékonyságát növelő megoldások rendkívül fontos szerepet játszanak az ökológiai építésben. A nagy hőszigetelő képességű ablak- és ajtórendszerek – az MB–86 SIMB–70MB–70 HI, de az MB–SR50N HI+ falrendszerek is jól alkalmazhatók. Kiváló műszaki teljesítményüknek köszönhetően nemcsak az energiatakarékosság és a környezetvédelem követelményeinek, hanem a vonatkozó törvényeknek és rendeleteknek is megfelelnek –   szakembere.

Hasonló szabványoknak felel meg az MB–86 Casement és az MB–70(HI) Casement kifelé nyíló ablakrendszer.

 Az EPS szigetelőbetéteknek köszönhetően magas hőszigetelést tesznek lehetővé, így a passzív építésű épületekkel szemben támasztott elvárásoknak kiválóan megfelelnek –

 

A bérlők hozzáállása a környezetbarát ingatlanokhoz

Már sokat írtak a zöld beruházások előnyeiről az építőipar számára. Milyen a fő érdekelt felek, azaz az ingatlanok bérlőinek hozzáállása?

A fenntartható módon épült ingatlanok bérlése általában magasabb költségekkel jár. Azonban ez csak látszólag van így. A zöld épületek bérleti díja ugyan magasabb, de ezt ellensúlyozzák az épületek havi üzemeltetési és karbantartási költségei, amelyek viszont alacsonyabbak, mint a zöld minősítést nem kapott létesítményeké.

 

Alkalmazott rendszerek: MB-86 Foldline, MB-86 SI, MB-SR50N EFEKT, MB-SR50N HI+. Terv: Stúdió 100 Építészeti Kft.

Az energiamegtakarítás és az ésszerű hulladékgazdálkodás mellett a bérlők olyan előnyökre is rámutatnak, amelyek ugyanolyan fontosak, bár nem teljesen mérhetők pénzügyi mutatókkal – mint amilyen például a munkavállalók környezettudatosságának növekedése, a vállalat környezeti hitelességének és piaci pozíciójának növekedése, és ami a legfontosabb, a környezeti hatások csökkenése.

Bár ezek puszta szlogeneknek tűnhetnek, ám valódi cselekvést vonnak maguk után – annál is inkább, mivel jogi szabályozással érvényesítik ezeket. Az egyik például a nagyobb vállalatokra vonatkozó ESG jelentési kötelezettséggel kapcsolatos, ami azt jelenti, hogy 2023-tól többek között az általuk generált szénlábnyomról is be kell számolniuk.

 

Let‘s build a better future

Már régóta beszélnek arról, hogy az építőiparnak alapvetően zöld szemléletűvé kellene változnia. Az elmúlt évek azonban azt mutatják, hogy a nyilatkozatokat valódi cselekvés kíséri – annál is inkább, mivel az építőipar egésze elismeri és megérti azokat. Az építészek, a fejlesztők, a mérnökök és a bérlők egyaránt jól tudják, hogy a zöld átalakulás sikere az épített környezetet létrehozó és alakító összes szereplő zökkenőmentes együttműködésén múlik.

 

A cikk az Aluprof támogatásával készült.

ALUPROF HUNGARY KFT.
2120 Dunakeszi
Bagoly u. 11, Budapest
Magyarország
+36 27 542 600
aluprof.com/hu