Megújuló energiaforrások

Lantos Csaba: folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon

Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondta az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjúban az energiaügyi miniszter.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek. A háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg 8-10 éves megtérülést biztosít. Jól alakult a napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozók jelentkezése is, eddig már majdnem 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra – tette hozzá a tárcavezető. Aki saját termeléssel váltja ki a hálózatból érkező villamosenergiát, az minimum 36 forintot takarít meg kilowattóránként – indokolta a miniszter a napelemtelepítés ösztönzését, míg a tárolási kapacitások kiépítését azért szorgalmazza, mert “az a legjobb energia, amit helyben használnak fel” – fogalmazott. Véleménye szerint elsősorban nem is az a fontos, hogy a saját energiatermelésből a hálózatra táplálásért mekkora összeg jár, hanem az, hogy az áramot a megtermelés helyén fedezze a szükségletet.

Lantos Csaba elégedett a megújuló áramtermelők eddigi térnyerésével, hiszen már most több mint 250 ezer háztartási méretű erőmű működik Magyarországon, vagyis csaknem negyedével több, mint amit korábban 2030-ra vártak. Az ipari és lakossági napelemes rendszerek összes kapacitása meghaladja az 5600 megawattot, ami körülbelül az évtized végére várt szintnek megfelelő, 2040-re pedig ennek a kétszerese is elérhető – tette hozzá. Közölte egyúttal, hogy a magyarországi hálózat 93 százalékán újra lehet naperőműveket telepíteni, csupán 11 áramkörön kell fenntartani a korábban elrendelt korlátozást. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az áramhálózatot nem úgy tervezték, hogy sok kis napelem, hanem néhány nagy erőmű állítsa elő a szükséges összenergiát. Az idén újabb fokozatba kapcsoló hálózatkorszerűsítésnek köszönhetően hamarosan további területeken szűnhet meg a korlátozás – mondta Lantos Csaba.