Öko-drive

Megkezdi autói értékesítését Magyarországon a kínai BYD

A kínai BYD autógyártó megkezdi tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként - közölte a gyártó kedden az MTI-vel.

A járműveket már meg lehet rendelni, forgalmazásukat két partner kereskedő cég végzi: a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyitott bemutatótermet. A tervek szerint 2 éven belül legalább 20 kereskedésből álló hálózatot építenek ki. Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: a gyártó számára különleges jelentőséggel bír, hogy mostantól Magyarországon elektromos személyautóik hivatalosan is elérhetőek. “A BYD mélyen gyökerező tapasztalattal rendelkezik Magyarországon az itt működő BYD eBus üzletág és a komáromi gyár révén” – emelte ki. A BYD úgy véli: versenyképes árú, korszerű elektromos járműveinek megjelenése Magyarországon fordulópontot hozhat a fenntartható közlekedésben.

A márka a magyarországi piacon három modell értékesítésével indít, ezek a fejlett elektromos járműtechnológiát és a környezettudatos megoldásokat ötvözik. Az összes új járműre 6 év vagy 150 000 kilométer garancia vonatkozik, míg az energiatároló akkumulátorra 8 év vagy 200 000 kilométer garancia érvényes. Emellett a cég 24 órás országúti segélyszolgálatot biztosít, és megkezdte egy országos szervizhálózat kiépítését – ismertetik. A BYD (Build Your Dreams) a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid autók (New Energy Vehicle – NEV) világelső gyártója 2022-ben mutatkozott be az európai személyautó-piacon. A márka forgalmazása eddig már 18 európai országban kezdődött meg. Az 1995-ben akkumulátorgyártóként alapított BYD tevékenysége ma már kiterjed az autóiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára. Több mint 30 ipari parkkal rendelkezik Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Brazíliában, Magyarországon és Indiában. A konnektorról tölthető járművekkel kapcsolatos jelenléte 6 kontinenst, több mint 70 országot és régiót, valamint több mint 400 várost fed le.

Az MTI korábbi információi szerint a BYD tavaly 6,887 millió járművet adott el, az értékesítés tavaly tekintélyes mértékben, 93 százalékkal bővült. A gyártó az autóeladások erőteljes növekedésére számít az idén is. A BYD autóipari üzletága Magyarországon már jelen van elektromosbusz-gyártó cégével, és tervei szerint az akkumulátor üzletágban is megjelenik: júniusi bejelentés szerint tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton.