Öko-drive

Februárban a miskolciak tesztelhetik a HUMDA hidrogénbuszát

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében országszerte több nagyvárosban is megismerkedhetnek az utasok egy hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű Solaris autóbusszal. Ez a jármű februárban Miskolcon fog közlekedni, több különböző útvonalon is részt vesz majd az utasforgalomban, a tesztidőszak alatt az utasok díjmentesen próbálhatják ki a működése során káros égéstermékek helyett csak vízgőzt kibocsátó, alacsony zajterheléssel üzemelő autóbuszt.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A HUMDA még tavaly júniusban írt ki közbeszerzést két darab hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű szóló autóbusz, valamint a szükséges kiszolgáló infrastruktúra egy éven át tartó bérlésére, kifejezetten tesztelés céljából. A tender eredményeként egy CaetanoBus és egy Solaris gyártmányú hidrogénbusz érkezett hazánkba – előbbivel Budapesten és környékén, utóbbival pedig egy országjárás keretében a programban résztvevő vidéki városokban találkozhatnak az utasok 2024 folyamán. A Solaris Urbino 12 hydrogen demóbusz összesen 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú hidrogénbusz a tervek szerint március 1-ig közlekedik Miskolcon az MVK Zrt. menetrend szerinti járatain. Ezt követően a hivatalos ütemterv szerint Kecskemétre, Kaposvárra, Zalaegerszegre és Győrbe látogat majd egy-egy hónapra, ezek után pedig az év végéig újra bejárja a korábbi helyszíneket, így Debrecent és Miskolcot is annak érdekében, hogy eltérő időjárási körülmények között lehessen
üzemeltetési tapasztalatokat gyűjteni a járművel. Az egy éven át tartó próbaüzem nem csak a döntéshozók dolgát könnyítheti meg, hanem az utasokat is meggyőzheti a modern megoldások előnyeiről.

A hajtáslánc lelkét jelentő, Ballard Power Systems gyártmányú 70 kW teljesítményű üzemanyagcella-modulban a betankolt tiszta hidrogéngáz és a légköri oxigén elektrokémiai reakciója révén elektromos áram, melléktermékként pedig vízgőz keletkezik. A jármű közvetlen mozgatását villanymotor biztosítja, köztes energiatárolóként pedig egy vontatási akkumulátor is található a rendszerben. A tesztidőszakban a busz folyamatos üzemanyagellátásáról a Messer Hungarogáz Kft. gondoskodik, amely egy mobil hidrogéntöltő-egységet biztosít a projekthez. A HUMDA számára a szemléletformáláson túl az adatgyűjtés és a Zöld Busz Programból származó üzemeltetési adatokkal való összehasonlításon alapuló elemzések készítése a projekt célja. A kapott adatokkal felvértezve lehet segíteni a tiszta járművek és
a hidrogén technológia iránt érdeklődőket beszerzési döntések meghozásában, a környezetileg, technológiailag és gazdaságilag együttesen értelmezhető megoldások létrehozásában. A miskolci tesztidőszak első napján, február 3-án délután a 21-es viszonylaton próbálhatja ki a buszt a helyi utazóközönség. A hidrogénbusz közlekedéséről a járatot üzemeltető MVK Zrt. hivatalos Facebook-oldalán lehet tájékozódni a márciusig tartó tesztidőszak során.