Technika

OPUS TIGÁZ: csak indokolt költségeket tartalmaznak a díja

Az OPUS TIGÁZ Zrt.-t a gázszolgáltatás díjából csak az indokolt költségek alapján megállapított rendszerhasználati díjak illetik meg, amelynek mértékét a hatóság a rendszeres eszköz- és költség-felülvizsgálat alapján állapítja meg - közölte az gázelosztói engedéllyel rendelkező társaság.

A közleményben kiemelték: a fogyasztó által fizetendő teljes díj, amely a rendszerhasználati alapdíjon és a forgalomarányos rendszerhasználati díjon felül fizetendő forgalomarányos gázdíjból áll, nem a cég bevétele. A cég területén hatályos felhasználói díjak az egyetemes szolgáltató, az MVM Next Zrt. által kiszámlázott díjak több díjelemből állnak, és több iparági szereplő – köztük az OPUS TIGÁZ – felé továbbítják azokat – tették hozzá. Jelezték, hogy a díjelemeket egy minisztériumi rendelet határozza meg. Azok két részből állnak, az egyik az alapdíj, melynek mértéke minden elosztói engedélyes esetében egységes (9192 forint évenként). A másik elem a gázdíj, amely tartalmazza a gáz árán felül a rendszerhasználati forgalmi díjakat is, amelyek elosztási területenként eltérőek. A gázszolgáltatás rendszerhasználati díját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) határozatban állapítja meg, vizsgálva az érintett engedélyesek indokolt költségeit – írták. E díj mértéke az OPUS TIGÁZ esetében a többi elosztóhoz képest a középmezőnyben helyezkedik el – tették hozzá.

Arra is kitértek, hogy adott felhasználói kategóriában mind az E.ON csoport elosztóinál, mind az MVM Égáz-Dégáz esetében magasabb a forgalomarányos rendszerhasználati díj. Az egyetemes szolgáltatás összdíja már 2012-ben is az olasz tulajdonban levő Tigáz területén volt a legmagasabb, ennek a díjnak jelentős része azonban nem a tavaly április 1. óta szolgáltató OPUS TIGÁZ-nál jelentkezik bevételként – írták. A tájékoztatás szerint az óránként kevesebb mint 20 köbméternyi gázt fogyasztók esetében a 7665 forintos megawattóránkénti gázdíjból az elosztói forgalomarányos rendszerhasználati díj, 1121 forint illeti meg az OPUS TIGÁZ-t. A fennmaradó részén, 6544 forinton az egyetemes szolgáltató (MVM Next), a szállító (FGSZ Zrt.), a gáztárolók és mások osztoznak, ez tartalmazza többek között a szállítás, a tárolás és más kapcsolódó szolgáltatások díját. A közlemény szerint az alacsonyabb népsűrűségű területeken, mint Kelet-Magyarország ezek a díjtételek mindig is magasabbak voltak valamelyest, hiszen egy fogyasztóra vetítve itt teszi meg a leghosszabb utat a gáz, ami plusz teher a szolgáltatónak (MVM). Ezt törvényileg ismerik el a szolgáltatónak – írták.