Megújuló energiaforrások

A Google már most 100%-ig megújuló energián fut

2017.12.06. - 10:58  |  Nincs hozzászólás

Az elmúlt években több nagyvállalat is bejelentette, hogy valamilyen módon vagy csökkenti a fosszilis forrásokból érkező energiafelhasználását, vagy teljesen megszűntetve azt, 100%-ig megújuló energiával fognak működni. Így tett tavaly a Google is, amikor bejelentették, hogy az összes adatközpontot kizárólag megújuló energiával fogják üzemelni. Alig egy évvel később pedig teljesítették is az ígéretüket.

2016 decemberében, vagyis pontosan egy évvel ezelőtt állt elő a Google, hogy szeretné csökkenteni az ökológiai lábnyomát. Ennek egyik alappilére az, hogy az összes adatközpontját megújuló energiával látja el. A nemrég megkötött szerződések 3 szélerőmű parkkal - összesen 535 MW energiával - elősegítették a céget, hogy elérje a célját. Ezzel a vásárlással a Google immár 3,5 milliárd dollárt fektetett az energia infrastruktúrájába. Ebből a pénzből pedig több, mint 3 gigawatt nap- és szélenergiát kaptak. A Google szerint ez elegendő, hogy 100%-ig megújuló energián fussanak.

A Google energiáért és infrastruktúráért felelős vezetője, Sam Arons kicsit pontosított is ezeken az adatokon. “2*98 MW az dél-dakotai Avangridtől, 200 MW az iowai EDF-től, és 138,6 MW az oklahomai GRDA-tól. Ezzel a Google bebiztosította a helyét, mint a legnagyobb cég által felvásárolt tiszta energia tulajdonosa. Már 2017-ben 100%-ig megújuló energiával működünk.”

google1

A Google legutóbbi befektetései főleg annak köszönhetők, hogy a megújuló energia, kiváltképp a nap- és szélenergia ára drasztikusan csökkent az elmúlt időben, a napenergia 60%-kal, míg a szélenergia 80%-kal. “A nap- és szélenergia árának drasztikus csökkenése mellett az ipar rengeteg új munkahelyet is teremt, így a tiszta energiára való váltás eddig soha nem látott gazdasági lehetőségekkel van tele, és mindez gyorsabban történik, mint azt bárki várta volna.” - mondta a Google globális infrastruktúráért felelős igazgatója, Gary Demasi.

Nem csak a Google az, aki ennyit fektetett a tiszta energiába. Az Amazon épp egy elképesztő méretű szélenergia farmot épít Texasban. És a Google-höz és Amazonhoz hasonló óriási befektetéseknek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban több munkát teremtett a megújuló energia, mint a fosszilis energia. Ez persze nem csak a vállalatok miatt történt, nagy szerepe van a dologban annak, hogy sok állam is elkötelezte magát a 100%-os megújuló energia iránt.

Forrás: https://electrek.co/

Rovat további cikkei

Csernobilt beépítik napelemekkel

Egy cég szeretné átalakítani Csernobilt egy napelem farmmá, hogy a...

2017.12.05. - 09:00 tovább »

Panda formájú napelem farm épült Kínában

A legtöbb napelemes farm sorokban és oszlopokban rendezi el a paneleket, hogy...

2017.11.27. - 17:00 tovább »

Kalifornia 10 évvel korábban teljesítheti a felállított célt

Kalifornia kifejezetten jól teljesít a megújuló energiákra való...

2017.11.27. - 06:00 tovább »

Friss cikkek

Önmegsemmisítő drónokat tesztel az Amazon

Az Amazon már jó ideje kísérletezik azzal, hogy még olcsóbbá tegye a...

2017.12.06. - 17:56 tovább »

Olcsóbb az elektromos autók fenntartása, mint a benzineseké

Izgalmas hírek érkeztek az elektromos autók felől, ugyanis egy új kutatás...

2017.12.05. - 06:00 tovább »

A csillámpor ugyan olyan rossz, mint a mikroszkópikus műanyag hulladék

Arról már hallottunk eleget, hogy a mikroszkópikus méretű műanyag darabok...

2017.12.04. - 22:47 tovább »