Környezetvédelem

Jó hír a családoknak, akik idén napelemet telepítenének

Az otthonfelújítási támogatás 2022 év végéig érhető el.

Nagyjából egy éve, 2021 elején indult el az otthonfelújítási program. A támogatásban rejlő lehetőségeket napelemes rendszer telepítésével igen jól ki lehet aknázni, nem csoda, hogy a pályázat hatására jelentősen nőtt az érdeklődés itthon a napelemek iránt. A programban legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családok vehetnek részt – a kiírás nem zárja ki az egyedülálló szülőket sem. A pályázáskor a legalább 12 hetes magzatot, valamint a legfeljebb 25 éves gyermeket lehet figyelembe venni. A támogatás vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekkel is igényelhető, előírás viszont, hogy az adott háztartás esetén valamennyi családtagnak állandó lakcímmel kell rendelkeznie.

A program lényege, hogy a már meglévő otthon felújítása során a család begyűjti, majd a Magyar Államkincstárnak megküldi a munkálatok dokumentációját – ezt elektronikusan vagy személyesen a kormányablakoknál lehet megtenni. A pályázók ily módon maximum a teljes felújítás összegének felét, az anyagköltség és a vállalkozói díj 50-50 százalékát, legfeljebb 1,5-1,5 millió forintot igényelhetnek vissza. Fontos kiemelni, hogy a program keretében saját kivitelezésű beruházások nem valósíthatóak meg.

A támogatás tehát legfeljebb 3 millió forint, de természetesen ennél kisebb összeg is elérhető. Az önerő megteremtéséhez direkt a programhoz kidolgozott otthonfelújítási kölcsön vehető fel maximum 6 millió forint értékben. A támogatással különböző kül- és beltéri munkálatok valósíthatóak meg, a programban például elszámolható konyha- vagy fürdőszobafelújítás, tetőcsere, szigetelés, illetve napelemes rendszer kiépítése. A pályázat kínálta lehetőségek rengeteg család érdeklődését keltették fel, nem is csoda, hogy tömegek éltek a támogatással. A hazai napelemes piacon az érdeklődés különösen jelentős volt. Az otthonfelújítási támogatásra az év végéig, 2022. december 31-éig nyújtható be igény.