Környezetvédelem

Fordulat jöhet az amerikai napelemek gyártásban

A Biden-adminisztráció úgy döntött, serkenteni kell a néhány hónapja megrekedt amerikai piacot.

Az amerikai napelemes gyártás fellendítése mellett döntött a Biden-adminisztráció – számol be a PV Magazine. A Kereskedelmi Minisztérium néhány hónapja elindított egy nyomozást négy délkelet-ázsiai panelellátó ügyében, amelyek állítólag kijátszás- és dömpingellenes szabálysértéseket követtek el, és kínai termékeket használtak. Az érintett országokból, Kambodzsából, Malajziából, Thaiföldről és Vietnámból származó áruk tarifáját a termékértékek 50-250 százalékára emelték. A vizsgálat okozta bizonytalanság és kockázati szint gyakorlatilag parkolópályára tette az amerikai napelemes ipart, rengeteg projektet töröltek vagy csúsztattak el. A Biden-adminisztráció most úgy döntött, 24 hónapos moratóriumot vezetnek be az érintett országoknál a modulok vámjára. A lépést több amerikai cég is üdvözölte. Bár sok iparági szereplő jelezte korábban, hogy támogatja a hazai termelés fokozását, az extrém tarifákat ugyanakkor károsnak ítélték.

A moratórium mellett a Fehér Ház egyéb lépésekről is döntött, melyek mind a szektor serkentését szolgálják. Noha a fejleményeket a helyi vállalatok örömmel fogadták, továbbra is várnak a hosszú távú iparpolitika kidolgozására, illetve a fent említett nyomozás leállítására. A Biden-adminisztráció az 1950-es védelmi termelésről szóló törvényre hivatkozva külön prioritást adott a tiszta energiának. A jogszabály lehetővé teszi az elnöknek, hogy utasítsa a magáncégeket a szövetségi kormánytól kapott megrendeléseket előnyben részesítésére, illetve hogy anyagokat, szolgáltatásokat és létesítményeket osszanak ki honvédelmi célokra.

A döntés öt területet érint majd, így a panelelemek készítését, a szigetelést, a hőszivattyúkat, a villamos energiával előállított üzemanyagokat, illetve a kritikus hálózati infrastruktúrát. Ezekben a szektorokban ösztönözni fogják a stabil munkaügyi normákat. A cél az, hogy 2024-re 22,5 gigawattra növeljék a hazai napelemes gyártási kapacitást. A Fehér Ház szerint a fenti lépések lehetővé teszik, hogy csak a kormány 10 gigawattnyi kapacitást szerezzen be az elkövetkező évtizedben. A helyi és állami önkormányzatokkal, illetve önkormányzati közszolgáltatókkal együttműködve a következő évtizedben akár 100 gigawattos piaci hatással is járhatnak az intézkedések.