Környezetvédelem

Mekkorát fog drágulni a rezsiköltségem?

Egyelőre sok a kérdés, a kész rendelet és a szolgáltatók remélhetőleg megadják majd a válaszokat.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Augusztus 1-től nagyon fontos változás jön, ugyanis részben eltörlik a rezsicsökkentést. A kormány döntésének értelmében a kijelölt átlag feletti, azaz havi 210 kilowattóra és évi 2523 kilowattóra áramfogyasztási, valamint havi 144 köbméter és évi 1729 köbméter gázhasználati határ után a piaci árat fogják figyelembe venni. A lépés rengeteg háztartást érinthet. A rezsifordulat azt jelenti, hogy folytatódik a gazdaságpolitikai átállás, hosszú idő után ismét fontossá válnak a piaci árak, a kormány pedig egyértelművé teszi, hogy takarékoskodnunk kell. A Portfolio cikkében a döntés eddigi legfontosabb kérdéseit szedte össze. A lap szerint ezek a problémák foglalkoztatják leginkább most a lakosságot, a válaszok pedig valószínűleg a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből, valamint a szolgáltatók tájékoztatásából fognak valójában kiderülni. A havi és az éves fogyasztási sávok ismertek, azt viszont nem tudni, hogy akkor lépnek-e életbe a piaci árak, ha a tényleges havi használat átlépi a határt.

Alternatíva, hogy az éves szintet veszik figyelembe, és az év végén a különbözetet, a túlfogyasztást szorozzák fel. A lakosság számára ez a megoldás lenne előnyösebb. További érdekes pont, hogy a lakossági rendszer vajon miként fog viszonyulni a kkv-k rezsicsökkentési sávjaihoz, ahol más fogyasztási határok léteznek.

Fontos kérdés az is, hogy az átalánydíjat fizetőknél miként határozzák meg az árakat, illetve hogy mi is lesz a kiindulópont. Vajon leolvassák majd a gáz- és villanyórákat az új rendszer életbelépése előtt? Mi a helyzet a távfűtést használókkal? Szintén speciális helyzetben vannak azok, akiknél elektromos fűtés üzemel. Ez a csoport elviekben eleshet a gázra vonatkozó rezsicsökkentéstől, miközben aránylag magas az áramfogyasztásuk. Vajon ezen felhasználók egyedi elbírálásban fognak részesülni?

Érdekes kérdés az is, hogy mi vár a napelemes háztartásokra, amelyek éves szaldó elszámolásban vannak szolgáltatójukkal. Fejes Tibor, az Audax Renewables ügyvezetője a Telexnek azt mondta, az előzetes várakozások szerint csak a szaldósan elszámolt nettó fogyasztást viszonyítják majd a lakossági átlaghoz.