Környezetvédelem

Mutatjuk ki pályázhat a hamarosan induló napelemes pályázaton

A 100 százalékban állami támogatású napelemes pályázat november végén indul.

0 forintos rezsiszámla, napelemes rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Hosszú várakozást követően régiótól függően tavaly decemberben, illetve idén januárban indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, amelyben 100 százalékos támogatást biztosítanak az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára. Az első ütem év elején ért véget. A program szabályzatát az indulás óta többször is módosították, így a második fordulóra bővült a potenciális résztvevők köre. Ettől függetlenül, a rezsiszabályok átírása miatt eleve minden korábbinál többen akarnak napelemet telepíteni, hogy ezzel csökkentsék energiafogyasztásukat. Feltételezhető tehát, hogy a második, egyben utolsó szakaszba is sokan terveznek bekapcsolódni, ezért érdemes levonni az első ütem tanulságait. Az újabb forduló a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei térségben, illetve a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyei csoportban november 28-án, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, valamint Budapest és Pest megyében december 5-én nyílik meg.

Ami egészen biztos: a program iránt óriási az érdeklődés, az első ütemben több mint 43 ezer támogatási igényt nyújtottak be. Ez két jelentős következménnyel is járt. Először is: a döntéshozatal a sok beérkező pályázat hatására nagyon lassú, a nyerteseket csak nyár végén kezdték el értesíteni az eredményekről. Ez az elszálló rezsiárak, valamint a dráguló beruházások miatt sokakat kellemetlenül érinthet, fontos lenne, hogy a háztartások minél előbb belevághassanak a rendszerek kiépítésébe. Másodsorban: a leterheltség nemcsak a döntéshozatalban, hanem a piacon is elakadásokhoz vezetett. A hazai cégek gőzerővel dolgoznak, hogy minden ügyfél igényeit kielégítsék, de elképesztő érdeklődési hullámmal kell megküzdeniük.

Ezt a pályázati résztvevők mellett azok is fokozzák, akik az új rezsiszabályok miatt, akár önerőből is belevágnának a napelem-telepítésbe. A globális ellátási problémák, a drága alapanyagok tovább bonyolítják a helyzetet. Ha valamit megtanulhattunk az első ütemből, az az, hogy a résztvevőknek nagyon türelmesnek kell lenniük. Nem árt felkészülni arra, hogy a pályázást követően hosszú hónapok is eltelhetnek, mire megkezdődhet maga a beruházás.