Környezetvédelem

Jó hírt kapott, aki kevés pénzből telepítene napelemes rendszert

Január közepén indul a napelemes pályázat.

Akár, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás  napelemre és energiatárolóra! Kalkuláljon itt! (x)

Már korábban meglengették, hogy 2024-re egy új, lakossági napelemes pályázat indul Napenergia Plusz Program néven, a támogatás részleteit pedig aztán Lantos Csaba energiaügyi miniszter december 4-én ismertette, és a pályázati kiírás is megjelent. A dokumentum alapján cikksorozatban mutatjuk be a program leginkább lényeges részleteit, ezúttal a fókusz a lehetséges pályázók körén lesz. Ami elöljáróban fontos: a programban 66 százalékos támogatást kínálnak legfeljebb 5 millió forint értékben. Jelentős megkötés, hogy napelemre és tárolóra együtt szabad csak pályázni, a napelem telepítése pedig minimum 4, maximum 5 kilowatt teljesítményű inverterrel, minimum 7,5, maximum 10 kilowattórás kapacitású akkumulátorral lehetséges, a napelem panelek teljesítménye pedig az inverter teljesítményének maximum 120 százaléka lehet. A beruházás 34 százalékát önerőből kell fizetni.

A támogatás kiemelt célja a rezsiköltséges és az emisszió csökkentése, valamint az energiabiztonság növelése mellett az, hogy a napelemes bruttó elszámolás 2024. januári bevezetése után is folytatódjon a lakossági háztartási méretű kiserőművek (HMKE-k) telepítése. A kormány szerint a felhívás összhangban áll a hálózatfejlesztési tervekkel is, hiszen a helyben megtermelt energia tárolásával és lokális elfogyasztásával kiegyensúlyozottabb lesz a hálózat. A nyerteseket egyszerűsített kiválasztási eljárásrenddel választják majd ki, a program teljes keretösszege közel 76 milliárd forint, a támogatással több mint 15 ezer háztartás élhet majd. Regionális elosztás nincs, a támogatási kérelmek beküldésük idősorrendjében lesznek elbírálva.

Nem csak családi házzal lehet bekapcsolódni

A programba saját tulajdonú lakóingatlannal rendelkező nagykorú magánszemélyek, valamint a haszonélvezeti joggal, illetve lízingszerződéssel rendelkező magánszemélyek csatlakozhatnak be, hogy vissza nem térítendő támogatással lakóépületeiket megújuló energiaforrással lássák el. Fontos, hogy az érintett ingatlant állandó lakhatási céllal épült legyen, és a pályázó állandó lakóhelyéül szolgáljon. A támogatás családi házra; használati megállapodással rendelkező, osztatlan közös tulajdonban lévő lakóház (ikerház, sorház) elkülöníthető, jogilag és energetikai szempontból önálló egységet képező épületére vagy épületrészére; valamint legfeljebb 6 lakásos társasházi, illetve szövetkezeti ingatlanok részét képező épületrészre vagy lakásra érhető el.

A pályázaton kizárólag azon nagykorú, cselekvőképes, vagy gondnoki nyilatkozattal cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezett természetes magánszemély nyújthat be támogatási kérelmet, akinek van magyar adóazonosító jele, és a beruházás helyszínével megegyező magyarországi állandó lakóhellyel (kivéve: települési szintű lakcím) rendelkezik. Kritérium továbbá, hogy a beruházással érintett lakóingatlanban legalább résztulajdonnal vagy haszonélvezeti joggal bír, vagy nem egy európai uniós jogi értelemben vett vállalkozással megkötött hatályban lévő lakáscélú lízingszerződéssel rendelkezik. A korábbi programokhoz hasonlóan egy magánszemély csak egy pályázatot nyújthat be, és ugyanazon lakóingatlan esetén is csak egy támogatási kérelem adható be. A pályázónak vagy meghatalmazottjának ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkeznie.

Ők nem vehetnek részt a programban

A pályázati kiírás több kizáró okot is felsorol. Nem jogosult például támogatási kérelmet benyújtani az, akinek lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása áll fenn, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve akinek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van. Kizáró ok továbbá, amennyiben a lakóingatlan vállalkozás (egyéni vállalkozás, egyéni cég, közkereseti társaság, betéti társaság, kft., zrt. stb.) székhelye, telephelye vagy fióktelepe, valamint ha a lakóingatlan tulajdonosai között vállalkozás (egyéni vállalkozás, egyéni cég, közkereseti társaság, betéti társaság, kft., zrt. stb.) is van.