Megújuló energiaforrások

Több mint egymilliárddal érkeznek a kínaiak

A kínai miniszterelnök tavaly nyáron járt Chilében és együttműködésben állapodott meg helyi partnerével a latin-amerikai országban. Pár hétre rá a kínai Sky Solar nevű napenergetikai beruházásokban érdekelt nagyvállalat egy chilei csoporttal írt alá dokumentumot, hogy 300 MW-os erőművet épít Chilében. Akkor 900 millió dollárt irányoztak elő erre. Előbb egy 2 MW-os kísérleti projekt, majd egy 18 MW-os nagyobb erőmű szerepelt a tervekben.

Chile főként vízre építi energetikai bázisát, a villamos áram-szükséglet több mint harmadát vízierőművek fedezik, a megújulók az ellátásban 2-3 százalékkal vesznek részt. Ugyanakkor a vezetés jelezte, hogy a fotovoltaikus energiabázis fejlesztése kiemelt célja.

A napokban egy chilei hírportál már azt közölhette, hogy a Sky Solar csaknem 1,4 milliárd dollárt fektet be Chilében, a fedezetet részben a Kínai Fejlesztési bank biztosítja. Kína arra számít, hogy Chile biztonságosan látja majd el rézzel, melyből a világ első számú termelője.

Mindeközben a chilei napenergetikai piac is lendületet vett: a Solar Chile vállalatot felvásárolja az amerikai First Solar, és olyan tervek láttak napvilágot, hogy a latin-amerikai ország másfél GW-os fotovoltaikus kapacitás kiépítését vette célba. A beruházások zömmel az ország északi részén valósulnak meg, itt van az Atacama sivatag, amely a világ egyik legjobban benapozott területe.