Megújuló energiaforrások

Ezzel a megoldással biztosan napenergia kerül a Teslákba

Hatalmas elektromos töltőállomást nyitott a Tesla Németországban, a központnál napelemek és szélerőművek termelik a szükséges áramot.

Az elektromos autók piacának egyik legkomolyabb kihívását az jelenti, hogy a benzinkutak mintájára kiépüljön a töltéshez szükséges infrastruktúra. Ez önmagában is nehéz feladat, és az is problémát jelenthet, hogy a töltőállomásokon az áramot miként szerezzék be – ha az energia ugyanis a hálózatból származik, és javarészt fosszilis energiahordozók révén állították elő, úgy az elektromos autók nem járulnak hozzá igazán a szénsemlegességhez. Klímavédelmi és gazdasági szempontból komoly előny lehet, ha egy állomáson az áramot helyben, megújuló energiaforrások, például napenergia segítségével tudják megtermelni.

A Tesla a gyorstöltéssel foglalkozó Fastneddel, illetve egy düsseldorfi pékséggel, a Seed & Greettel összefogva megnyitotta Németország legnagyobb gyorstöltő központját – írta az alternativenergia.hu. Az állomáshoz jelenleg 28 hely tartozik, ezek közül 20-nál Tesla V3 Supercharger, a többinél pedig a Fastned töltői érhetőek el. A Tesla azt tervezi, hogy idővel kibővíti a központot. Az állomást teljes egészében szélerőművek és napelemek látják el energiával, a panelek jelentős része cserép formájában a komplexum tetején található.

A Fastned szerint a forgalmas helyen megnyitott központhoz egy kávézó is tartozik, a cég berendezéseivel egyszerre nyolc autót lehet tölteni maximum 300 kilowattal. A rendszernek köszönhetően 15 perc alatt akár 300 kilométerrel is növelhető a járművek hatótávolsága.

A hollandiai székhelyű Fastned már korábban is tett kísérleteket arra, hogy népszerűvé váljon a Tesla-felhasználók körében. Ennek jegyében olyan adaptereket is létrehoztak, melyek segítségével a Fastned töltői a Tesla autóival is használhatóak.

A Tesla számára egyre sürgetőbb a németországi infrastruktúra kiépítése. A vállalat rövidesen befejezi helyi gyárának, a Giga Berlin építését. Mivel a cég járművei Európa-szerte egyre népszerűbbé válnak, csak idő kérdése, hogy más országokban is felgyorsuljanak a fejlesztések. A Giga Berlinben előreláthatóan évi félmillió autót gyártanak majd le, az elektromos autók piacára azonban más vállalatok is becsatlakoznak. Ahhoz, hogy a nemzeti autóflották elektromossá válhassanak, jelentős infrastrukturális átalakulásra lesz szükség.