Megújuló energiaforrások

Megvan mitől lesznek olcsóbbak a napelemek

A napelemgyártók folyamatos csatában vannak egymással ki és milyen technológiával tudja a piacot uralni. Ez a versengés pedig olyan új megoldásokat és termékeket hív életre, amelyek leginkább a felhasználóknak kedveznek. 

RÉSMENTES TECHNOLÓGIA

A résmentes technológia már 2017 óta hódít és a piacon már nagyjából 35%-os részesedéssel bír. A gyártási eljárás lényege, hogy a hézagokat a cellák közelítésével, egymáshoz szorosabb elhelyezésével gyakorlatilag teljesen megszüntetik. Ez pedig jóval nagyobb hatékonyságot biztosít a napelemek tekintetében. A cellák közötti rések felszámolásával a paneleknek mintegy 4%-kal nő a hatékonysága a korábbi technológiával gyártott modulokhoz képest. A hézagok elhagyásával lehetőség nyílt arra is, hogy adott méretű táblán több cellát helyezzenek el, ez pedig egyértelműen a teljesítmény növelését is magával hozza.

PARAMÉTEREK PONTOSABB KALIBRÁLÁSA

A pontosabb paraméterbeállításnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint elsőre gondolnánk. A finomhangolásnak, bekalibrálásnak köszönhetően nő a rendszer által termelt áram mennyisége.  A gyártók ezzel az intézkedéssel még törekednek arra, hogy a napelemek árán ne kelljen változtatni, így azok teljesítményre vetített költsége még kedvezőbb lesz.  Összefoglalva ezzel az eljárással elérjük azt, hogy miközben a rendszer teljesítménye javul, az innováció hozzájárul az energiaköltségek mérsékléséhez is, a napelemes berendezés tulajdonosai pedig csökkenthetik saját áramtermelésük teljes élettartamra vetített költségeit.

FOLYAMATOSAN NÖVEKVŐ TELJESÍTMÉNY

A gyártók ezen törekvéseit elsősorban a kereslet hívta életre. Már kijelenthető az is, hogy ugyan jelenleg a 300-400 kW közötti napelemek uralják a piacot, de nagy a várakozás az 500+ W-os modulok iránt. Azt viszont tudni érdemes, hogy a hagyományos eljárással gyártott, de nagyobb teljesítményű napelemek általában méretükben növekednek. Ez pedig együtt jár azzal, hogy a súlyuk is növekszik, és kezelhetőségük is bonyolódik.

JOBB, DE OLCSÓBB NAPELEMEK

A vásárlók a minél nagyobb teljesítményű és hatékonyságú napelemek mellett a könnyebben megfizethető típusokat keresik. Ezt a gyártók is felismerték ezért törekednek arra, hogy az előállítási költségeket is lecsökkentsék, és meg tudjanak felelni felhasználok két említett elvárásának. Mindezért a gyártásban folyamatos az innováció, új anyagokkal és technológiai eljárásokkal kísérleteznek a vállalatok. A fókusz tehát már az innováción van. A legtöbb napelemgyártó már igen komoly kutatás-fejlesztési csoportot alkalmaz, hogy egy új termékkel versenyelőnyre tehessen szert.