Megújuló energiaforrások

Minden budapestinek jutna 5 négyzetméternyi napelem

Nagyszabású napelem telepítési tervvel készül Budapest.

A közlemény szerint ezért programot indítottak, amelynek célja a napenergia széles körű elterjesztése a fővárosban. A napelemtelepítés jogi, műszaki és pénzügyi akadályait feltérképező munkát az EUKI (Europäische Klimaschutzinitiative, Európai klímavédelmi kezdeményezés) német kormányzati ügynökség csaknem hatszázezer euróval (mintegy 210 millió forinttal) segíti – írták. A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a projekt indító rendezvényén kiemelte: Budapest városvezetésének tervei szerint 2030-ig a jelenlegi napelemkapacitásokat 130-szorosra kell növelni. A cél lakosonként legalább öt négyzetméternyi napelem telepítése, ez rendkívül ambiciózus terv – tette hozzá.

Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályának vezetője, a projekt szakmai felelőse arról beszélt, hogy a város klímastratégiájában megfogalmazott célok szerint tíz éven belül a budapesti lakások egyharmada energetikai korszerűsítést hajt végre: 1500 MW-ra nő a Budapesten működő napelemek teljes kapacitása, a távhőellátás legalább fele megújuló energiából származik majd, továbbá legalább harmadára lecsökken a személyautóval közlekedők aránya, nő a városi zöldterületek mérete és a helyi jelentőségű védett természeti területek nagysága.

 

 

mti / tisztajovo.hu