Öko-drive

Olcsóbb lett a Tesla Model 3-as

Az év végi hajrá indulásával alacsonyabb áron kínál frissítés előtti és utáni Model 3-asokat egyaránt a Tesla Németországban.

Az amerikai autógyártó erre az évre a félmilliós célt tűzte ki, azaz szeretnék, ha a Q4 végére 500 ezer eladást tudhatnának maguk mögött az évben. Ebben segíthet, hogy Németországban több nyomott árú Model 3 is megjelent a Tesla weboldalán. Ezek az autók vélhetően a bemutatótermekben és a tesztvezetésekhez voltak használva, így szinte teljesen újak, minimális kilométerrel a számlálóban, írta az mnnsz.hu.

Egy összkerékhajtásos frissített Long Range változat, amely mindösszesen nem több mint 50 kilométert futott, most 1050 euróval olcsóbb a Teslánál. Egy 8460 kilométert futott frissítés előtti Long Range AWD árán 5 580 eurót, míg egy szintén frissítés előtti, 50 km-t sem használt Long Range AWD árán 1 610 eurót csökkentettek. A ráncfelvarrás előtti performance változat is kecsegtető ajánlat lehet, amely jelenleg 3 640 euróval olcsóbb.

A frissített Model 3-asokat kizárólag a fremonti gyárában készíti a Tesla, így ezeket onnan szállítják, míg a korábbi változatok a sanghaji gyárban és készülhettek. Utóbbiaknál, azaz a ráncfelvarrás előtti Kínában készült Model 3-asoknál is megeshet, hogy beszereltek egy-egy olyan elemet, amely egyébként a frissítéssel érkezett meg hivatalosan az autókba.

Bár az év elején a koronavírus terjedése miatt az Egyesült Államokban nem volt egyszerű dolga a Teslának, és a gyártást is szüneteltetniük kellett egy ideig, az amerikai gyártó továbbra is elérhetőnek látja az idei félmilliós célt. Már csak kevesebb mint egy hónap van hátra a Q4-ből, így számíthatunk rá, hogy több olyan húzást is látunk majd, amellyel igyekeznek felpumpálni a számokat az év végi jelentéshez.