Öko-drive

Tényleg jobb a környezetnek, ha elektromos autót használunk?

Ahogy terjednek a megújuló energiaforrások, úgy válnak egyre kevésbé szennyezővé az elektromos járművek.

Melyik kevésbé megterhelő a környezetnek: egy elektromos autó vagy egy hagyományos autó? A válasz magától értetődőnek tűnhet: az e-járművek kevésbé szennyezőek, hiszen használatuk során nem bocsátanak ki szennyező anyagokat. A probléma ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű – írja a Live Science. Bár az elektromos modellek közvetlenül valóban nem hoznak létre üvegházhatású gázokat, környezetvédelmi szempontból így sem tökéletesek, akkumulátoruk előállítása, például a lítium kinyerése jelentős emisszióval jár.

Nem mindegy, hogyan termelik az áramot

Az akkumulátorok gyártása ráadásul csak a probléma egy szeletét adja. Egy 2014-ben, a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányban a szakértők az elektromos járművek teljes életciklusának kibocsátását vizsgálták az akkumulátor-alapanyagok bányászatától a működtetéshez szükséges energia előállításáig, az adatokat pedig a gázüzemű modellek átlagos emisszióival vetették össze. Az eredmények azt mutatták, hogy amennyiben az e-autók áramszükségletét szénerőművekkel fedezik, használatuk valójában szennyezőbb, mint a hagyományos járműveké.

A legtöbb országban az áramhálózat ugyanakkor már elég zöld ahhoz, hogy az arról töltött autók mérsékeljék a szennyezést. Colin Sheppard, a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium mérnöke szerint az elektromos járművek az üvegházhatású gázok szempontjából csak akkor hasonlíthatóak a belsőégésű benzinmotoros modellekhez, ha a legszennyezőbb, leginkább szénalapú elektromos hálózatokra csatlakoznak.

A világon nagyon kevés olyan hely van, ahol a hálózatok még mindig teljesen vagy túlnyomó részt szénre támaszkodnak. Ilyen ország Kína, ahol 2019-ben a villamos energia 58 százaléka még szénből származott, egyes régiókban pedig feltételezhetően az arány a 100 százalékot is eléri. Igaz, az ázsiai országban egyre több pénzt fektetnek a megújuló energiákba, az évente legyártott napelemes panelek tekintetében Kína például az élen jár.

Gordon Bauer, a San Franciscóban működő Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsának elektromosjármű-kutatója szerint a fejlődés mintázata globális, egyre terjednek a megújuló energiaforrások, míg a fosszilisek háttérbe szorulnak. Ez növeli az e-járművek környezetbarát tulajdonságait. „Ahogy az elektromos járművek élettartama során a hálózatok zöldebbé válnak, úgy lesz egyre jobb a helyzet” – mondta.

Egyre inkább megéri

Sheppard, Bauer és kollégáik az Environmental Science and Technology folyóiratban publikált 2021-es tanulmányukban egy olyan forgatókönyvet modelleztek, amely alapján a jövőben minden autó elektromos. A csapat arra volt kíváncsi, hogy ennek milyen energetikai, infrastrukturális és kibocsátási következményei lennének. Az eredmények megerősítették, hogy az ilyen modellek széles körű elterjedése nagyon kedvező hatásokkal járna.

Ha például az Egyesült Államokban minden magánjármű elektromos lenne, a hagyományos autók használatához képest évente 46 százalékkal esne vissza az ország emissziója. Okostöltés mellett, amikor a járművek töltése stratégiailag kiválasztott időszakokban, például éjszaka zajlik, a kibocsátás tovább mérséklődne, és a 49 százalékot is elérhetné a visszaesés.

A számítások alapját egy igen ambiciózus jövőbeli energiaportfólió adja. A szakértők egy olyan Amerikát képzeltek el, ahol a megújuló forrásokat már sokkal szélesebb körben alkalmazzák, igaz, a szén-dioxid emissziója még nem éri el a nullát. Egy ilyen állapot megvalósításához komoly politikai akarat, illetve gyakorlati változtatások szükségesek.

Összességében sokkal több tényező szól az elektromos autók, semmint a benzines vagy dízeles modellek használata mellett. Bár egy e-jármű jellemzően drágább, a szervízdíjak, valamint a töltés költsége jóval alacsonyabb. A technológia fejlődésének köszönhetően ráadásul a gyártás egyre olcsóbbá válik, míg a fosszilis energiahordozók ára folyamatosan nő, így emelve meg a hagyományos autók fenntartási költségeit. Könnyen elképzelhető, hogy már az évtized végére olcsóbb lesz elektromos egy autót vásárolni, mint egy benzines vagy dízeles modellt.