Öko-drive

Megvannak az ország legjobb, fiatal női és férfi sofőrjei

Magyar Autóklub (MAK) a Ford Magyarország támogatásával idén augusztusban is sikeresen megrendezte a rangos nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.

A megmérettetésen a MAK a fiatal sofőrök közlekedési tudását tesztelte. A verseny célja a 18-26 év közötti fiatalok közlekedésbiztonsági tudásának, a közlekedési szabályokkal, az elsősegélynyújtással, valamint a járművek műszaki jellemzőivel kapcsolatos készségek tesztelése és fejlesztése, helyes közúti közlekedésre való nevelése, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó sofőr válhasson.

A MAK felhívására az online elméleti tesztet kitöltők közül a legjobb 10 női és 10 férfi versenyző jutott a gyakorlati döntőbe (+ a tavalyi év második helyezettjei), ahol a fiatal sofőrök számos izgalmas gyakorlati feladat során bizonyíthatták tudásukat, melyhez a Ford Magyarország biztosított számukra Ford Mustang Mach-E autókat. A legjobb egyéni teljesítményt, Szabó Bernadett Anna és Kemény Imre nyújtotta, így kvalifikálták magukat a nemzetközi versenyre, ahol a Magyar Autóklubot, így Magyarországot is, ők ketten képviselik és egy éven keresztül jogosultak használni “Az ország legjobb fiatal női/férfi sofőrje 2023” címet.

A hazai döntő megrendezéséhez már a tavalyi évben is hozzájárult az FIA, a Ford Magyarország, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói. Idén csatlakozott a Generali a Biztonságért Alapítvány, az OTP Bank Nyrt., valamint a Continental Hungária.