Zöld építészet

Konténerlakások hajléktalan fiataloknak

Átalakított konténerektől remélik javulni a hajléktalan fiatalok helyzetét Angliában, akiknek száma megháromszorozódott az elmúlt néhány évben.

A projekt keretein belül 36 konténerlakást készítettek, melyek megfizethető lakhatást nyújtanak az otthon nélkülieknek. Ezen kívül ugródeszkaként szolgálhatnának a fiataloknak, amíg megpróbálnak elhelyezkedni a munkaerő-piacon.

A konténereket egymásra helyezve többszintes épületekké alakították át, melyekhez a lépcső mellett egy pici elő-terasz is kapcsolódik. Az engedélyeket viszont egyelőre csak öt évre kapták meg , mivel a konstrukció nem tekinthető hosszú távú lakhelynek.

A programért felelős Forest YMCA vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a csoport fő célja segíteni megteremteni a hajléktalan fiatalok számára az oktatási, lakhatási és foglalkoztatási lehetőségeket, mindezt úgy, hogy közben a fenntarthatóságra és megfizethetőségre is figyelemmel vannak.