Öko-drive

Meglepően sikeres a carsharing Budapesten

2018.03.12. - 22:00  |  Nincs hozzászólás

Még a figyelmetlenebb budapesti lakosoknak is feltűnhetett, hogy az utóbbi időben egyre több Volkswagen Up jelent meg az utakon, egészen pontosan olyanok, amelyen vagy egy zöld csík fut el az ablakok alatt, vagy amit zöldes pontok és egy MOL logó díszít. Ez pedig azt jelenti, hogy fővárosunkban is határozottan megvetette lábát a carsharing, vagyis a közösségi autózás rendszere.

A közösségi autózás, vagy angolul carsharing lényege, hogy azok, akik regisztráltak a rendszerbe (5-6 ezer forintért), azok egy bizonyos percdíj fejében bármikor szabadon használhatják ezeket az autókat. Aki ismerős a MOL Bubi, közösségi bicikli rendszerével annak nem lesz nagy újdonság ez sem, mindössze annyi az eltérés, hogy míg a Bubiknak van egy kijeölt pontja, ahol le kell tenni a bicikliket, mind a Mol Limo-t, minda GreenGo-t otthagyhatjuk az utcán, a kijelölt zónán belül.

A MOL elmondása szerint az idén januárban elindított rendszerükbe máris húzezren regisztráltak. Ebben persze nagy segítség volt, hogy február közepéig nem volt regisztrációs díj, így csak a percdíjat kellett kifizetnie a vezetőknek. Ez pedig kedvezett a piac másik résztvevőjének, a GreenGo-nak is, akik már 2016 óta biztosítják ezt a szolgáltatást.

A két szolgáltatás nagyon hasonló, csupán apróbb különbségek vannak. Alapvetően mind a kettő szolgáltatónál kötelesek vagyunk regisztrálni, aminek része, hogy igazoljuk, rendelkezünk érvényes B kategóriás jogosítvánnyal. Ezt követően az alkalmazást letöltve csak odasétálunk egy parkoló, szabad autóhoz és egy kód beírását követően be is ülhetünk, és oda vezetjük a zónán belül, ahová szeretnénk. Egyik lényeges különbség, hogy a GreenGo kizárólag elektromos autókkal rendelkezik, míg a MOL flottája jelenleg 100 elektromos, és 200 benzines VW Up-ból áll.

A MOL belépése a piacra hatalmasat lendített az itthoni közösségi autózáson, ami egyébként már 15 európai nagyvárosban már bevett közlekedési módszernek tekinthető. Egyrészt, mivel sok esetben épp csak az egyik cég autója van a közelünkben, a legtöbb felhasználó mind a két rendszerbe regisztrált. Éppen ezért, akik eddig óczkodtak a dologtól, ám a MOL rendszerét szívesen használták volna, logikus döntés volt, hogy regisztráljanak a GreenGo-hoz is.

greengo02.JPG.pagespeed.ce.YdsHGi4YZz

Ezen felül a GreenGo vezetője, Michaletzky Bálint elmondta az Indexnek, hogy az év első két hónapjában 50-70%-kal megnőtt a regisztrálások száma. Azonban éppen a MOL belépése miatt, nekik is újítaniuk kellett néhány helyen. Már lehetséges online regisztrálni a GreenGo-nál is, eddig mindenképpen be kellett menni személyesen hozzájuk. Idén év végéig ők is szeretnék 300-ra növelni flottájukat, és ezzel párhuzamosan a használati zónát is kiterjesztik. Egyelőre még nem tudni, meddig lehet majd elmenni az autókkal, de a tervek közt szerepel Újpest, Óbuda, a II., a XI. és a XII. kerület, továbbá a Ferihegyi repülőtér. Az Index szerint a jelenlegi 56 négyzetkilométeres területet 80-90 négyzetkilométeresre növelnék.

Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a város határán, vagy azon túl lakók nem reménykedhetnek, hogy egyhamar elér hozzájuk a szolgáltatás, egyelőre szigorúan a belvárosban, és frekventáltabb külvárosi területek jönnek szóba, mivel Michaletzky bevallása szerint az ingázók reggel kizárólag befelé, míg délután, este csak kifelé használnák, ami nem kedvezne senkinek, mert ezek többnyire kihasználatlanul állnának. A GreenGo számításai szerint, hogy ne legyen egy autó kihasználatlan naponta legalább 3-4 bérlést kell vele lebonyolítani.

Ezt a MOL éppen el is érte a startot követő első hónapban. Átlagosan 900-án használták az autókat naponta, ami autónként napi 3 bérlést jelent. A legpörgősebb napon több, mint 2500-an használták a Limo-t.

Itthon egyelőre nagyon gyerekcipőben jár a közöségi autózás, azonban szemmel éáthatóan növekszik a kereslet, és a monopolhelyzet megszűnése is olyan versenyhelyzetet teremt, ami kedvezni fog a felhasználóknak. Az autóipar fejlesztéseit is várják már mind a két cégnél, így az önvezető autók széleskörű elterjedése Michaletzky szerint nagy ugrást fog eredményezni a carsharing rendszerekben. Közölte, hogy amint az önvezető autókat be lehet majd vezetni, a GreenGo meg is fogja ezt tenni.

Forrás: https://index.hu/

Rovat további cikkei

Formula E közútra: 1200 lóerős Audi RS 3 a Schaefflertől

Négy elektromos motor hajtja a Schaeffler 4ePerformance koncepciót, ami a...

2018.05.31. - 17:34 tovább »

Napelemes motorkocsit mutattak be Királyréten

A Királyréti Kisvasúti Pikniken bemutatták szombaton a Vili 2. elnevezésű...

2018.05.07. - 07:32 tovább »

Az F1-es autóknál is gyorsabb lett a Volkswagen I.D. R Pikes Peak

A német gyártó Franciaországban leplezte le elektromos hajtású...

2018.04.25. - 15:02 tovább »

Friss cikkek

Brüsszel szigorúbb szabályozást javasol a műanyaghulladék mennyiségének...

Szigorúbb uniós szintű szabályokra tett javaslatot a műanyaghulladék...

2018.05.29. - 11:35 tovább »

A rekordmeleg óceánvíz táplálta a Harvey hurrikánt

Hetekkel az előtt, hogy a Harvey hurrikán 2017 augusztusában lecsapott az...

2018.05.16. - 15:53 tovább »

Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha...

2018.05.15. - 12:57 tovább »