Környezetvédelem

A panda többé nem súlyosan veszélyeztetett!

2016.09.05. - 14:10  |  Nincs hozzászólás

Szeptember 4-én nyilvánosságra hozták a legújabb, kihalással fenyegetett fajok Vörös Listáját, amin láthatjuk, hogy a több évtizedes összehangolt munkának köszönhetően az óriáspanda átkerült a két fokkal jobbnak nevezhető, “sebezhető” kategóriába, maga mögött hagyva a kihalás előtti legrosszabb kategóriát, a “súlyosan veszélyeztetettet”.

A Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature - IUCN) 1948-ban hozta létre a listát, hogy könnyebben tudják osztályozni az állatfajokat veszélyeztetettség szempontjából. A lista legalján a kihalt állatok szerepelnek, felette vannak a vadon kihalt, vagyis már csak fogságban élő állatok, és közvetlenül felettük a súlyosan veszélyeztetettek. Legutóbbiban volt az óriáspanda is, ám az utóbbi évtizedben olyan mértékben megnőtt a példányszámuk, és élőhelyük is annyira megváltozott - köszönhetően a civil- és állami szervezetek kitartó munkájának -, hogy átkerültek a két fokkal jobb kategóriába, a sebezhetőbe.

panda3

"Az óriáspanda helyzetének javulása egyértelműen jelzi, hogy a döntéshozók, a tudomány és a helyi közösségek összefogásával képesek vagyunk komoly eredményeket elérni. A természetes élőhelyek védelme iránt elkötelezett emberek számára izgalmas pillanatok ezek, hiszen mintegy ötven éves munka eredménye az, hogy az óriáspanda előkelőbb helyre került a veszélyeztetett fajok listáján." - nyilatkozta Marco Lambertini, a WWF nemzetközi szervezetének vezérigazgatója.

Giant panda cubs lie in a crib at Chengdu Research Base of Giant Panda Breeding in Chengdu, Sichuan province, September 23, 2013. Fourteen new joiners to the 128-giant-panda-family at the base were shown to the public on Monday, according to local media. REUTERS/China Daily (CHINA - Tags: SOCIETY ANIMALS) CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA

A Természetvédelmi Világszövetség vasárnapi nyilatkozatában kiemelte, hogy az óriáspandák vadon élő populációjának egyedszáma 17%-kal emelkedett az elmúlt tíz évben. Azonban ők is, és többek között a WWF is felhívta a figyelmet, hogy a munkának ezzel nincs vége. Továbbra is hatalmas odaadással kell küzdeni, hogy a pandák helyzete tovább javuljon. Illetve aggasztónak tartják, hogy a hat nagytestű emberszabású majom fajból négy a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került. A nyugati gorilla populáció közel 70%-kal csökkent az elmúlt két évtizedben, ezáltal a súlyosan veszélyeztetett fajok legújabb tagjává vált. Ez főként az orvvadászatnak tudható be, de az élőhelyük drasztikus csökkenése is befolyásolja kihalásukat.

Pongo pygmaeus Orang-utan with baby at Camp Leakey Tanjung Puting Reserve South Kalimantan, Indonesia

Forrás: https://www.iucn.org/

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »