Környezetvédelem

Sokat ér, ha megoldja a tiszta levegő problémáját

Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új bejelentése, miszerint 100 millió dollárt, vagyis 30 milliárd forintot ajánl fel annak a cégnek, cégcsoportnak, legyen az bármilyen gazdasági szerveződés, amely a legüdvözítőbb technológiát hozza létre a szén-dioxid levegőből történő eltávolítására.

A tetemes ígérvény konkrét részleteiről a közeljövőben tesz közzé információkat, ám azt máris leszögezte, kizárólag az nyerheti meg ezt a versengést, aki minden szempontból a legmegfelelőbb technológiát dolgozza ki és teszi mielőbb kivitelezhetővé a napi gyakorlatban. A cégvezér, akit gyakran vádolnak azzal, hogy hatalmas vagyonából alig-alig adományoz közügyekre, nem kellő mértékben támogatja az emberiség sorsát, jövőjét befolyásoló kezdeményezéseket, ezúttal rácáfolt a bírálatokra.

A SpaceX és a Tesla dollármilliárdos tulajdonosa, jóllehet 2012-ben kézjegyével látta el azt a Warren Buffett és Bill Gates által megfogalmazott dokumentumot, melyben mindhárman kinyilvánítják, hogy javadalmuknak legalább a felét még az életükben jótékony célokra használják fel, Musk mégis 2020 szeptemberéig nettó keresményének kevesebb mint 1 százalékát fordította csupán adakozásra. Száz millió dollárt tett ki ez az összeg. Ebből a pénzből mérnöki és tudományos projektek finanszírozását segítette, valamint mecénási szerepet vállalt az űrkutatás fejlesztésében és a megújuló energia kutatásban.

Elon Musk felajánlásával most olyan világméretű célt támogat, amely meghatározó jelentőséggel bírhat a klímaváltozás elleni küzdelemben. Fontos megjegyezni, hogy egy 2020 novemberi Scientific Reports felmérés és vizsgálat alapján, minden esztendőben legalább 33 gigatonna szén-dioxidot kellene kivonni az atmoszférából. Ez csaknem akkora mennyiség, mint a földkerekségre vonatkozó fosszilis-üzemanyag iparág összes szén-dioxid-kibocsátása volt 2018-ban. Harminchat gigatonnáról van szó. Az adat kétségtelenül bizonyítja, a megoldás nem odázható el.

Tény, hogy megannyi a megválaszolatlan kérdés a szén-dioxid kivonási technológiát illetően, de működésének kutatása a kormányok és a vállalatok közös gazdasági és humanitárius felelőssége. Ehhez a felelősség vállaláshoz csatlakozott küldetéses tevékenységével a Tesla vezér.