Környezetvédelem

Ezzel az ablakkal rengeteg energiát spórolhatnánk

A technológia lényege, hogy az üveg a környezeti adottságokat figyelembe véve blokkolja, agy éppen nyeli el a nap hőjét.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A Holland Alkalmazott Tudományos Kutatási Szervezet (TNO) munkatársai olyan ablak tervét dolgozták ki, amely termokróm okosüvegen alapul – számol be a PV Magazine. Az eszköz a hőmérsékletet figyelembe véve blokkolja, illetve megköti a nap hőjét, a körülményektől függően ugyanis képes megváltoztatni az infravörös áteresztőképességét. Az elsötétülés az emberi szem számára nem érzékelhető. Paskal Buskens, a csapat tagja szerint technológiájukat akár napelemes ablakokkal is kombinálhatják. Ehhez az kell, hogy az adott fotovoltaikus megoldáshoz igazodva hangolják a megszűrt hullámhosszokat, hogy a termokróm üveg ne blokkolja a hasznos sugárzást. A kutatók vanádium-dioxidot használtak funkcionális anyagként a pigmentált polimerbevonatban, ez a vegyület a magas hőmérséklet hatására megváltoztatja kristályszerkezetét, ennek révén pedig az optikai tulajdonságait. A termokróm réteget szabványos, alacsony kibocsátású bevonatú üveggel kombinálták. Buskens úgy véli, mérsékelt éghajlaton a technológia jelentősen lecsökkentheti a fűtéshez és hűtéshez köthető energiahasználatot.

A szakértők által megálmodott ablak a hideg időben elnyeli, a melegben pedig blokkolja a napból érkező hőt. Ily módon időjárástól függően az üveg hol melegíti, hol hűti az érintett épületet. „A legkedvezőbb átkapcsolási hőmérséklet 20 Celsius-fok körül van” – tette hozzá Buskens. A csapat szerint a megoldásnak köszönhetően akár 8 százalékos energiaspórolás is elérhető szabadon álló házak, kétegységes házak és sorházak esetén. Nagy ablakos lakásoknál az érték a 30 százalékot is megközelítheti, a befektetés ráadásul nem járna jelentős extraköltséggel.

Az ablak hatékonysága és költsége természetesen megannyi tényezőtől függhet. Buskens szerint az alacsony alapanyagköltség és a nagy megtakarítási lehetőség miatt a technológia üzleti szempontból igen vonzó, a befektetés pedig a felhasználók számára nagyjából hét év alatt meg is térülhet.

 

 

Kép: TNO