Környezetvédelem

Jó hír annak, aki 2024-ben napelemes pénzre pályázna

Kicsit több mint egy hónap múlva indul a Napenergia Plusz Program előregisztrációja.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

2024-ben veszi kezdetét az az új lakossági pályázat, amelyben energiatárolóval kombinált napelemes rendszerek kiépítését támogatják. A programban legfeljebb 5 millió forint nyerhető el, és a teljes beruházás 66 százalékát támogatják. A pályázat kiírását december 4-én hozták nyilvánosságra, mi pedig a dokumentum alapján cikksorozatban mutatjuk be a legfontosabb tudnivalókat. Az előző részekben a pályázók lehetséges körével, valamint a támogatás pénzügyi részével foglalkoztunk, ezúttal az előregisztráció folyamatát vesszük górcső alá. Az előregisztrációs kérelem az elektronikusan kitöltendő adatlapból és a szükséges mellékletekből áll, lényegében ez jelenti a beugrót a pályázatra. A folyamat során különböző nyilatkozatokat is kell tenni, többek között a beruházással érintett lakóingatlan tulajdoni lapjával kapcsolatban. A benyújtási lehetőség 2024. január 15-én nyílik meg a vonatkozó pályázati felületen, és a nagyjából 76 milliárd forintos keret kimerüléséig lesz elérhető. Valamennyi megkezdett előregisztrációs kérelmet regisztrálnak, és az egyedi azonosító jelet kap.

A feldolgozás folyamatosan zajlik a beérkezés sorrendjében, az értesítés az elektronikus pályázati felületen, illetve az előre megadott e mail-címen keresztül zajlik. Az ellenőrzés során először az adatokat nézik meg, majd felmérik, hogy a csatolt dokumentumok teljesek-e, megfelelnek-e a kiírásnak. Ezek ellenőrzése után döntenek az előregisztrációs kérelem elfogadásáról, hiánypótlási felhívás kiküldéséről vagy az előregisztrációs kérelem elutasításáról, legkésőbb az előregisztrációs kérelem kézhezvételét követő 15 munkanapon belül. Ha az előregisztrációs kérelemben található információk hibásak, hiányosak, nem egyértelműek, ellentmondásokat tartalmaznak, ezek pótolhatóak legfeljebb 5 munkanapos határidővel.

A hiánypótlási felhívás kiküldése a pályázati felületen keresztül történik, a hiánypótlást a pályázó a pályázati felületen tudja teljesíteni. Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. Amennyiben a hiánypótlás után további javítanivalók maradtak, a támogató legfeljebb 3 munkanapos határidő kitűzésével kérhet további információkat.