Megújuló energiaforrások

India végre tengeri szélerőmű farmot épít

2017.12.14. - 11:30  |  Nincs hozzászólás

Sok sok éves csúszás és módosítás után végre úgy néz ki, hogy India aukcióra bocsájtja az első tengeri szélturbina farmját 2018-ban.

Az új- és megújuló energiáért felelős miniszter, RK Singh elmondta, hogy 2018-ban legalább 5 gigawattnyi tengeri szélenergiát fognak aukcióra bocsájtani. A megvalósíthatósági kutatást már végzik a jelenleg épülő faramokon, és Singh hozzátette hogy két másik helyen is hamarosan elkezdik a felmérést.

India 10 gigawattnyi szélenergiát szeretne aukcióra bocsájtani 2018-ban és 2019-ben is, hogy 2022 márciusára elérjék a célként kitűzött 60 gigawattot.

A felmérésekről először még 2010-ben kezdtek beszélni. A Szélenergiai Központ (ma Nemzeti Szlenergiai Intézet - NISE) 2-3 éves megvalósíthatósági kutatásokat akart végezni India partjainál, hogy hol lenne a legalkalmasabb az új szélturbinák megépítése. Ezek a kutatások vagy soha nem is készültek el, vagy az új vizsgálatok sokkal pontosabban tudják felmérni a helyzetet, és a jelenlegi technológiához igazodnak.

Offshore-Wind-Focused-Consultancy-Born-in-Lowestoft

A NISE sikeresen feljavította ez idő alatt az indiai, szárazföldi szélenergia farmjait, 50 méter magas turbinákról, összesen 49 gigawattosról 80 méter magas turbinákra és 103 gigawattra, hamarosan pedig még tovább fogják fejleszteni 120 méter magas turbinákra, és 302 gigawattra. Egy hasonló fejlesztés a vizi egységeknél is elengedhetetlen volna, könnyen lehet, hogy ezért váratott magára ennyit a projekt, és ezért tolta el mindig az aukciókat a kormány.

Az új- és mgújuló energia minisztériuma más kormányszervekkel együtt jóváhagyta a vizi szélenergiára vonatkozó törvényeket 2015-ben. Azóta ugyan egyetlen aukció sem volt, de az egyik legnagyobb indiai szélenergia szolgáltató, a Sulzon Energy akkor azt mondta, hogy egy 600 megawattos projekten dolgozik Gujarat tartományban. Erről azonban azóta semmilyen hír nem érkezett.

Forrás: https://cleantechnica.com/

Rovat további cikkei

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az...

2019.02.16. - 14:23 tovább »

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek...

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű...

2019.02.01. - 14:13 tovább »

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »