Megújuló energiaforrások

Napenergiával üzemelő téli olimpia Pekingben, de milyen áron?

Súlyos árat fizetnek a kínai gazdák, hogy Kína ráfeküdt a zöld energia termelésére.

Az ázsia ország a 2022-es téli olimpiát teljes egészében nap- és szélenergia használatával akarja megrendezni. Ez azonban az egyszerű emberek számára egyenlő a földrablással. Egy Peking melletti faluban vannak, akik kénytelenek voltak mezőgazdasági területeik nagy részét fillérekért bérbe adni 25 évre az áramszolgáltató cégnek, és most napszámosként tengődnek, mert máskülönben nem élnek meg. “Azt mondták nekünk, hogy a földünk használhatatlan, pedig ez nagyon is jó agrárterület. Pénzt ígértek, de végül nem kaptunk egy vasat sem, csak újabb ígéretet, hogy majd a felesleges áram eladásából lesz bevételünk, de azért sem kaptunk semmit” – panaszolja az egyik tönkrement gazda. Aki ellenáll az megjárja. Ez a férfi 40 napot ült börtönben törvénytelen gyülekezés és a béke megzavarása miatt, mert részt vett egy nyilvános tüntetésen a napelemfarm ellen, de olyan társa is volt, aki 9 hónapot kapott, írta az euronews.com.

Teljesen olyan mint a maffia. Ha panaszkodsz, akkor elnyomnak, bebörtönöznek és elítélnek. Kína 2030-ra 25 %-kal akarja csökkenteni a fosszilis tüzelőanyagok arányát az áramtermelésben. Ehhez azonban több mint kétszeresére kell növelnie a jelenlegi szél- és napenergia kapacitását. A környezetvédők és az emberi jogi aktivisták attól tartanak, hogy emiatt földfoglalásokra, törvénytelen kisajátításokra és erőszakos kilakoltatásokra kell majd számítani Kínában.