Megújuló energiaforrások

A Ganz naperőművet telepít a tápiószelei gyárába

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. egy 2 megawatt (MW) kapacitású naperőművet épít a tápiószelei gyárába az átfogó energiafelhasználási-optimalizációs programja keretében, 2024-től a gyáregység energiaszükségletének jelentős részét a megújuló energia szolgáltatja majd - közölte a nehézgépgyártó vállalat szerdán az MTI-vel.

A beruházási program során a társaság a gyárban környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) céloknak megfelelő, újszerű gépészeti megoldásokat is alkalmaz majd, illetve egyéb, az energetikai korszerűsítést támogató intézkedéseket vezet be – írják a közleményben. A beruházás célja, hogy a Ganz termelési folyamatai még inkább megfeleljenek a fenntarthatósági szempontoknak, valamint, hogy az energetikai piac meghatározó szereplőjeként a társaság a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsa a megújuló energiaforrásokat – hangsúlyozták. A tájékoztatás szerint a társaság az összesen több mint 11 millió euróból megvalósuló programra mintegy 4,99 millió euró vissza nem térítendő támogatást kapott a Gyármentő Program keretében, ami a nagyvállalatok számára nyújt támogatást energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokhoz.

A közleményben ismertették: a karbonlábnyom-csökkentést célzó energetikai korszerűsítés központi eleme egy 2 megawatt kapacitású naperőmű fejlesztése lesz, amely a gyáregység energiaszükségletének jelentős részét lesz képes fedezni. Az erőmű várhatóan még az idén megépül, a naperőmű révén csökkenni fog a nehézgépgyártó vállalat technológiai gázfelhasználása, továbbá csaknem 50 százalékkal csökken a társaság teljes karbonkibocsátása. A beruházási programban a Ganz a fenntarthatósági szempontoknak megfelelő, újszerű gépészeti megoldásokat is alkalmaz majd a gyárban, egyebek közt hőszivattyús megoldással csökkentenék a gázfelhasználást, várhatóan az idén szigetelik a transzformátor- és a forgógépgyárat, emellett felülvizsgálják a teljes légtechnikai rendszert. Gál Gergely, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte,   céljuk, hogy a digitalizáció és a fenntartható működés területén szintet lépjenek, és megerősítsék piaci pozíciójukat belföldön és külföldön egyaránt.

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2020-ban alakult, nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és eszközállományát, továbbá szerződtette a társaság közel 300 korábbi munkavállalóját. A reorganizáció eredményeként, a vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100 százalékban magyar tulajdonba került. A vállalat közel 15 országban, köztük számos európai országban, Észak-Afrikában és a közel-keleti régióban van jelen. A cég korábbi közlése szerint a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2022-ben a 2021. évhez képest csaknem a duplájára, összesen 43,89 millió euróra – nagyjából 17,5 milliárd forintra – nőtt. A társaság üzemi eredménye a 2021-es mínuszos eredmény után 2022-ben 1,96 millió euróra nőtt, adózott eredménye pedig 2,29 millió euró volt.