Öko-drive

Miután megvetted, szinte ingyen van

2011.08.13. - 16:05  |  Nincs hozzászólás

Nagyjából ennek az ígéretnek a jegyében szeretné eladni a Ford autógyár elektromos modelljeit a jövőben.

Megállapodást kötött ugyanis a SunPower amerikai napelem gyártó céggel, hogy a Focus kocsik vásárlásához garázstetőre szerelhető nappaneleket biztosítanak, így gyakorlatilag az autó akkumulátorának feltöltési lehetőségét is az autóhoz adják.

Mint a jelentésekből kiderül, a napenergiát hasznosító berendezés évi 3 ezer kilowattóra áramot ad, miáltal az éjszaka feltöltött elektromos Ford kocsik elegendő energiát kapnak havi mintegy ezer mérföld megtételéhez, azaz évente közel 20 ezer kilométer lefutását teszik számukra lehetővé. Mindeközben egy árva cent nem terheli az autós háztartásának villanyszámláját.

A technológiával a Ford C-Max piacra kerülő elektromos modelljei is feltölthetők majd – írja az auto123.com portál. Ugyanakkor az amerikai sajtó megemlíti, hogy a már jövő évtől működő „árukapcsolás” nem azt jelenti, hogy a kocsi árában benne van a napelemes garázstető, hiszen annak mostani ára mintegy 10 ezer dollár.

Viszont a kormányzat ártámogatást adhat, minek köszönhetően a kocsi árára esetleg mindössze körülbelül 4600 dollárt kell még ráfizetni. Ezt egyes szövetségi államokban még helyi támogatással is kiegészíthetik, így a rendszer például Kalifornában kilowattóránként 5,5 dolláros áramot szolgáltat majd, azaz  majdnem harmadával lesz olcsóbb, mint jelenleg más napenergetikai berendezésekkel nyert áram.

A SunPower cég emellett vállalja, hogy felméri a nappanelek elhelyezési lehetőségét és ha ez megvan, akkor fel is szereli a berendezést az új Ford tulajdonosainak.

A Ford egyébként úgy számol, hogy flottájának negyedét már elektromos autók adják 2020-ra.

Rovat további cikkei

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »

Minden eddiginél erősebb elektromos repülőt épít a Rolls-Royce

Minden eddiginél erősebb elektromos meghajtású sport- és műrepülőgép...

2019.01.25. - 12:52 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »