Öko-drive

Pécsett is lesz elektromoskerékpár-kölcsönző

2013.05.30. - 14:35  |  Nincs hozzászólás

Egy nagyszabású baranyai kerékpár-projekt pécsi szeletének bemutatkozása adja az apropót ahhoz a pécsi kerékpáros délutánhoz, amelynek keretében június 4-én, kedden 15-18 óra között a Széchenyi téren kipróbálhatóak lesznek a nemsokára a Pécsett is kölcsönözhető e-bike-ok.

De indul rövid belvárosi kerékpártúra, a PSN Zrt. kerékpárszakosztálya ügyességi pályát épít, emellett ingyenes gyorsszerviz és egyéb programok is várják a kerékpárral érkezőket.

A napokban írták alá azt a 400 millió forintos beruházásról szóló konzorciumi megállapodást, amelynek értelmében a Baranya megyei és a drávaszabolcsi önkormányzat, a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület, továbbá a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködésével a következő években Felsőszentmártontól Harkányig egybefüggő kerékpárút-hálózatot alakítanak ki. Ennek köszönhetően két keréken is elérhetőek lesznek a térség legfontosabb turisztikai célpontjai. Első lépcsőben 3 kilométer kerékpárút épülhet, további 62 kilométernyinek a nyomvonalát jelölik ki, négy településre pedig elektromoskerékpár-kölcsönzőt telepítenek.

Az esemény facebook-oldala

Utóbbiak között Pécs két e-bike-kölcsönzővel szerepel a programban, az egyik állomás a Konzum Áruház mellett, a másik a Zsolnay Negyedben készül. Az "Én városom, az én kerékpárom" (My city, my bike) elnevezésű projekt bemutatkozó délutánján június 4-én, kedden 15 órától a kerékpárosoké lesz a pécsi belváros.

A Széchenyi téren a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület számos programot szervez, a dzsámi előtt többek között egy ügyességi pályán teheti próbára bárki az egyensúlyérzékét, megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek (korlátozott számban) a város turistalátványosságaival előre programozott GPS-sel is felszerelt elektromos kerékpárok, és kisebb beállításokat, javításokat végző ingyenszerviz, valamint hasznos közlekedési és bűnmegelőzési tanácsokkal szolgáló szakértő is várja majd az érdeklődőket.

Különleges attrakciónak ígérkezik a "Kerítsük be két keréken a belvárost" névre keresztelt városnéző kerékpártúra is, amely 16.00 órakor indul a Széchenyi térről, hogy mintegy két kilométeres körrel a Mária utcán, Flórián téren, Király utcán, Apáca utcán, Szent István téren és Janus Pannonius utcán keresztül ugyanide térjen vissza. Ha legalább 4-500-an elindulnak rajta egymás után, ahogy a szervezők remélik, a sor a jelzett útvonallal éppen "körbefoghatja" a szűken vett belvárost.

A programok ingyenesek, sőt, a résztvevőkre számos meglepetés-ajándék is vár.

Fotó: pecsma.hu

Rovat további cikkei

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »

Minden eddiginél erősebb elektromos repülőt épít a Rolls-Royce

Minden eddiginél erősebb elektromos meghajtású sport- és műrepülőgép...

2019.01.25. - 12:52 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »