Technika

Vancouverben pet palackokon közlekednek

Ez utóbbi gyantaszerű, eredendően szemcsés anyagban semmiféle más adalékot nem használtak fel, csak műanyag hulladékot – olvasható a sustainablebrands.com portálon. Mint a tudósításban olvasható, az eljárásnak az is előnye, hogy az aszfaltozás kisebb szennyezőanyag-kibocsátással jár, azaz javítja a levegő minőségét, ezzel is segítve a helyi vezetés azon célját, hogy Vancouver 2020-ra a világ legzöldebb városa legyen.

Energiatakarékos is a keverék használata: az újfajta aszfalt meleg masszáját a hagyományostól eltérőn elég mintegy 30-40 fokkal kisebb hőmérsékletre melegíteni a megfelelő állag eléréséhez, azaz a szükséges hőenergia-felhasználás is mintegy 20 százalékkal mérsékelhető.

Új aszfaltkeverékek előállításával a kanadaiak már évek óta kísérleteztek, elsősorban azzal a céllal, hogy hideg időben a korábbinál könnyebben lehessen beteríteni aszfalttal az úttesteket.

A keverék arányairól nem szól a tudósítás, csupán annyit árul el, hogy a pet-hulladék paszta körülbelül az egész aszfaltkeverék súlyának 1 százaléka lehet.