Technika

WeWood: Fa és óra egyben

A WeWood sikertörténete Olaszországból indult, és pillanatok alatt az ökoluxus, illetve ökodesign jelképévé vált. A márka az avantgárd válasza a fenntartható fejlődésre.

A tisztajovo.hu korábban már beszámolhatott a kezdeményezésről, mely azóta csak elterjedtebb lett. A WeWood segítségével ismét felfedezhetjük a természet szépségét, egyszerűségét és inspiráló hatását. Az óráról mindig eszünkbe jut a fa éltető ereje, amelynek gyökerei mélyen a földbe kapaszkodnak, miközben ágai folyamatosan magasabbra és magasabbra törnek.

A mesterséges és mérgező anyagoktól mentes WeWood karórákkal olyan érzést nyújtanak, mintha a természet egy darabkáját viselnéd a csuklódon. Az óra ugyanazt a levegőt lélegzi be, mint te, miközben egy másik idő és hely emlékét őrzi. Osztozik veled az élményekben is, akárcsak egy tökéletes társ, aki mindig melletted van, akire mindig számíthatsz

A veszélyeztetett ökoszisztéma újjáépítése – Fáról fára

A filozófia, amihez nem társul cselekedet, csupán elmélet. Ha a WeWood mellett döntesz, biztos lehetsz benne, hogy máris tettél valamit, hiszen a WeWood – együttműködve az American Forests szervezettel – minden egyes óra megvásárlásakor elültet egy fát. Így együtt segítjük környezetünk megóvását.

AMERICAN FORESTS
Az 1875-ben alapított American Forests az Egyesült Államok legrégebben működő non-profit, természetmegőrző szervezete. Kiemelkedő munkájukkal mára világelsővé nőtték ki magukat a környezeti értékek megóvásának terén, aminek jelentős részét a faültetések teszik ki.

Idén az American Forests meghirdette Global ReLeaf kampányát, amely során a szervezet 14 szövetségi államban és 10 országban közel 4,8 millió fát ültet el. Céljuk, hogy segítsék a vadvilág, a tiszta víz és a széndioxid-megkötés számára fontos erdők helyreállítását.

A Global ReLeaf kampány elemei:
1) A városi területek zöldebbé tétele – A program egyik sarokpontja, hogy rávegye az embereket, telepítsenek fákat otthonuk és munkahelyük környékére, vagy csatlakozzanak olyan közösségi csoportokhoz, amelyek fákat ültetnek városszerte.

2) A szervezet a legtöbb fát a Global ReLeaf Forests elnevezésű, az ökoszisztéma megőrzésére törekvő projekt keretében ülteti el. Az általuk kiválasztott területek többségét a természeti erők, illetve az emberi tényezők rombolták le. A telepített fák hozzájárulnak a levegő és a vizek megtisztításához, lassítják a globális felmelegedést, illetve a talajeróziót, valamint nagyobb életteret biztosítanak az élővilág számára.

“A megfelelő időpont egy fa elültetésére a húsz évvel ezelőtt. A második legjobb a most.” – szól a WeWood filozófiája.

A WeWood órák elkészítése során egyetlen fát sem vágnak ki, minden  óra visszamaradt, hulladék fából készül!

Red Wing Celtis (BARNA)
Ezt a fát gyakran alkalmazzák padlókhoz és a WeWood az egyébként megsemmisítésre kerülő hulladék darabokat hasznosítja.

Ébenfa (FEKETE)
Az ébenfa a tasmán erdőkben honos keményfa és tökéletes anyag a kézművesek számára. Könnyen megmunkálható, nagyon stabil és időtálló. Az ébenfa magja évtizedekig csíraképes marad, így e pompás fa könnyen termeszthető, biztosítva a fenntarthatóságot.

Juharfa (BÉZS)
E fa anyagát gyakran hasznosítják húsfüstölsénél és a szakácsművészetben. Sok hangszer-, például a hegedű- és a gitárkészítésnél is ezt használják.

Guajakfa (TEREP ZÖLD)
A guajakfa Dél-Amerikában honos fafajta, amelyet gyógyteák készítéséhez használnak fel. A fa erőteljes gyógyító tulajdonságáról híres, fájdalomcsillapító hatású, például artritiszben szenvedők számára.

INDIÁN RÓZSAFA (CSOKOLÁDÉ)
Az indián rózsafa nagyon erős és nehéz, kiválóan polírozható, és a sakk készletek fekete elemeihez illetve fekete billiárdgolyókhoz ezt a fát használják. Sokszor bíbor és vörös erezettel rendelkezik, amely minden darabnak egyedi színezetet ad.

Mahagónifa (KARAMEL)
A fa kiválóan munkálható meg és nagyon tartós. Gyakran használják hangszerek készítéséhez, mivel a többi szokásosan használt fa anyagokhoz képest nagyon mély, meleg tónusú hangja van.

Kávéfa (SZŐKE)
Ez a fa nagyon gyorsan nő és általában megtalálható parkokban és a városi utcákon a környezet szépítésére. Az ágakat levágáskor általában elégetik, hogy ne szennyezzék az erdőket, de a WEWOOD inkább órákat készít ezekből.

Tikfa
Ez a kemény, karamell színű fa több mint tíz éves, 100%-ig újrahsznosított, így egyetlen élő fa sem kerül kivágásra.