Technika

A jövő városában ebből lesznek az ablakok

2016.10.18. - 22:47  |  Nincs hozzászólás

2014-ben, a Los Alamos National Laboratory-ban elkezdtek foglalkozni az átlátszó napelemekkel. A legutóbbi eredmények pedig azt mutatják, hogy már most nagyon jó úton haladnak, hamar elérhetik a szükséges hatásfokot, hogy az ablak-napelem kombinációkat praktikusnak lehessen nevezni.

A projektben elképesztően kicsi félvezetőket, úgynevezett kvantum dot technológiát használnak, hogy begyűjtsék a Nap energiáját. A csapat egy gépet használt, amivel a kvantum dot és a polivinilpirrolidon (PVP) keveréket ráöntötték az üveglapokra, majd azt egy nagyon vékony rétegre egyengették vele, mondta a kutatás vezetője, Viktor Klimov. Az immáron üveglapon lévő dotokat később be lehet állítani, hogy a fény mely hullámhosszát nyelje el, és melyet ne.

solar3

A legutóbbi kutatásuk alatt arra jutottak, hogy ezek a kvantum dotok 14 évig képesek működni az üvegen, és 1,9%-os hatékonysággal működnek. Ez még mindig messze van a 6%-tól, amitől kezdve "praktikusnak" lehet nevezni egy ilyen eszközt, de a csapat már ezzel az eredményével is egy hatalmas lépést tett meg, hogy ez a technológia a jövőben valóban hatékonyon legyen.

solar1

A projekt egyik koordinátora, Sergio Brovelli szerint az üveglapra simított kvantum dot-napelem technológia egy valódi változást hozhat a hálózaton kívüli energiavárosok számára. Így már nem csupán a tetőket tudnánk kihasználni, hanem az épületek oldalát is, ami rendkívüli módon megnövelné a felhasználható energiát. Brovelli becséles szerint a new york-i One World Trade Center 12.000 ablaka akár 350 lakást is el tudna látni árammal a jövőben.

Forrás: http://spectrum.ieee.org/

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »