Környezetvédelem

Napelem telepítés pályázattal: a határidő vészesen közeleg

Amennyiben valaki most vágna bele napelemes beruházásba, egyáltalán nem biztos, hogy még élni tud az otthonfelújítási program kínálta lehetőséggel.

Napelem rendszerrel vehetjük fel a harcot az elszálló villanyárakkal szemben. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A rezsicsökkentés részleges eltörlése óta egyre többen gondolkoznak a napelemes beruházáson. Az ilyen típusú projektek igen költségesek, szerencsére azonban elérhetőek itthon olyan támogatások, amelyek jelentősen mérsékelhetik a terheket. Ilyen többek között az otthonfelújítási program, amelyben különböző munkálatok, köztük napelemes beruházások után jár legfeljebb 50 százalék támogatás az anyagköltség és a munkadíj után fele-fele arányban. A Portfolio szerint jelenleg napelemes rendszer kiépítését fontolgató ügyfelek mintegy 30 százaléka venné igénybe az otthonfelújítási programot, a hazai cégek ugyanakkor sokakat próbálnak lebeszélni. Ennek oka az, hogy amennyiben valaki most kezdené el a beruházást, egyáltalán nem biztos, hogy 2022. december 31-éig, azaz a pályázat végéig be lehet fejezni a projektet. Ez komoly gond, hiszen a program feltétele, hogy a határidőig benyújtsák a végszámlát. Egy háztartási méretű kiserőmű kivitelezése 90-120 napig is eltarthat, a munkafolyamatot több tényező is megnyújthatja.

Az áramszolgáltatói engedélyeztetési eljárások elhúzódhatnak, a napelemes cégek leterheltsége, valamint az alapanyaghiány pedig további csúszást eredményezhet. A hideg hónapokban ráadásul nem mindig ideálisak a körülmények a telepítéshez, az ünnepi időszakban pedig az ügyintézés akadozik.

A piacon sokan úgy gondolják, hogy a most meginduló projektek nem fejezhetőek be év végéig, ami azt jelenti, hogy amennyiben az adott háztartás pályázott az otthonfelújítási programban, kicsúszhat a határidőből. Az ügyfeleknek ettől függetlenül fizetési kötelezettségeik lesznek, elképzelhető, hogy sokan jogi úton igyekeznek majd orvosolni a helyzetet. Lehetséges, hogy egyes vállalkozások a beruházás végét megelőzően fognak végszámlát kiállítani, a pletykák szerint már most is lehetnek olyan piaci szereplők, amelyek teljesítés nélkül is készítenek számlát a támogatással élő ügyfeleknek. Egyes vélemények alapján az otthonfelújítási program meghosszabbításával lehetne megoldani a fenti problémát.