Megújuló energiaforrások

Ahol széltől indul az autó

A töltőállomást, amely a Sanya Skypump elnevezést viseli, 4 kW kapacitású vertikális szélrotorral szerelték fel, melyeket az Urban Green Energy nevű vállalat szállította, míg az áramtöltő berendezés a General Electric technológiájával működik – írja az edie.net.

A jelentések szerint már korábban döntés született arról, hogy a megújuló energiákra épülő töltőállomásokból New Yorkban és Pekingben is építenek egyet-egyet, kiegészítve szolár panelekkel, miáltal a városi elektromos hálózattól teljesen független, azaz folyamatosan működő kutakkal tudják az elektromos, illetve hibrid járműveket kiszolgálni.

A kereslet ugyanis igen nagy irántuk, mert nem csak az alternatív járművel iránti kereslet és forgalmazásuk növekedését támogatják ezzel a „kútrendszerrel”, hanem a városi hatóságoknak is lehetőséget teremtenek a környezet jobb védelmét hangoztató politikájuk megvalósításához.